A modern ember életét szebbé kellene tenni.
Mert egész nap csúnyán szalad, alkudik, számol, izzad és ideget rázó feketekávét iszik. Füstös termekben ülésezik, s az utcán benzinfüst kormozza, olajos latyak csapdossa, építések sara ragad a talpára. Bömbölő, sziszegő, csikorgó gépek bántják a fülét.
Véznán felhőkbe nyúló, liftektől lüktető tornyokból ki kell vinni a kapkodva siető embert kis kertek, virágos hegyi ösvények közé, a madarak csöndjébe, simogató halk verset mondani neki gyógyítóan, felidézni benne anyja altatódalát, és visszaadni neki a tovaszállt Szépséget.
A modern, ványadt idegű embert ki kell szabadítani a maga kovácsolta hétköznapok vasrácsai és betonfalai közül, hogy megtanulja még egyszer érteni a mókusok cincogását és a zöld fű közt vadon növő krajcáros virágok illatát.
Egy kis olcsó egyszerűséget kell belopni a modern ember gonoszul hadaró órái közé…
