Mint ahogyan megírtuk, a Ferrari komoly fejlesztésekkel és részben megújult autóval készül a Miami Nagydíjra, ám korántsem ők az egyetlenek, akik új szintre lépnének. A McLaren és a Red Bull is jelentős átalakításokkal vág neki az észak-amerikai futamnak, miközben a hétvége menetrendje is változik.
A Ferrari Monzában már tesztelte friss csomagját, köztük a látványos „Macarena-szárnyat”, amely komoly végsebesség-növekedést hozhat. A maranellóiak mellett azonban a riválisok sem tétlenkedtek az áprilisi szünetben.
A McLarennél gyakorlatilag egy teljesen új autóról beszélnek. Andrea Stella csapatfőnök elárulta, hogy az MCL40-est aerodinamikailag teljesen átszabták, és az eredeti terveknek megfelelően Miamiban, illetve Kanadában egy „új konstrukcióval” térnek vissza. A wokingiak számára ez kulcsfontosságú lépés, hiszen az idény elején nem tudták felvenni a tempót a Mercedesszel, és bár Japánban már biztató jeleket mutattak, még mindig van lemaradásuk.
Stella ugyanakkor óvatosságra intett: szerinte nem várható drámai erősorrend-változás, mivel szinte minden élcsapat hasonló volumenű fejlesztésekkel készül. Inkább az dönthet, ki tudott több teljesítményt nyerni ugyanannyi idő alatt.
A Red Bull szintén nem maradt ki a fejlesztési versenyből. A csapat filmes napot tartott Silverstone-ban, ahol Max Verstappen egy több ponton átalakított RB22-est tesztelt. A kiszivárgott információk szerint módosult az első és a hátsó szárny, az oldaldoboz kialakítása, valamint az aktív aerodinamikai rendszer működése is. Emellett az energiamenedzsmenten és az autó tömegén is dolgoztak, ami kulcsfontosságú lehet a teljesítmény javítása szempontjából.
A Bikások számára különösen fontos a fejlődés, hiszen az idény első futamain elsősorban nem a motorral, hanem az autó egyensúlyával és kezelhetőségével gyűlt meg a bajuk. A mostani fejlesztések egyik fő célja éppen ezeknek a problémáknak a kezelése.
A fejlesztési hullám nem csupán a három topcsapatot érinti: a mezőny több tagja is kihasználta a szünetet, hogy finomítson az autóján, miközben egyes istállók régebbi modellekkel végeztek teszteket. Mindez jól mutatja, hogy a Miami Nagydíj valóban fordulópont lehet a szezonban.
A hétvége ráadásul nem pusztán technikai szempontból hoz újdonságokat. Az FIA módosította a menetrendet is: a sprintformátum miatt egyetlen szabadedzés áll a csapatok rendelkezésére, ám ezt 60 percről 90 percre hosszabbították. A döntés hátterében az áll, hogy a hosszabb szünet után, valamint az új szabálymódosítások bevezetése miatt több felkészülési időre van szükség.
Az energiamenedzsmentet érintő változtatások már Miamiban életbe lépnek, míg egyes elemeket – például a rajtokkal kapcsolatos újításokat – egyelőre csak tesztelik. Az egyetlen szabadedzés így kulcsfontosságú lesz, hiszen ezt követően már tétre menő események jönnek.
Minden jel arra utal tehát, hogy Miamiban nemcsak egy újabb futam következik, hanem egyfajta új kezdet is: átalakított autók, friss szabályok és minimális tesztelési lehetőség mellett derül ki, melyik csapat használta ki legjobban az elmúlt heteket.



