Ismét Vajdaságba látogatott Rozványi Dávid író és Török Tünde előadó, akik írói eseményeikkel alkotópárosként járják Magyarországot és a környező magyarlakta településeket. A csütörtöki rendezvényen Rozványi Dávid műveivel és a hozzájuk fűződő gondolataival ismerkedhetett meg a közönség a szabadkai Szekeres László Alapítvány pincehelyiségében tartott párbeszédes és interaktív produkció során. A SzekerEST sorozat legutóbbi alkalmának fókuszában a szerző Boldogságbolt trilógiája állt. A három kötet – a Boldogságbolt, a Régi idők Boldogságboltja és a Bibliai Boldogságbolt mesék – történetei a történelmi és bibliai személyeken túl hétköznapi emberek példáival is igyekeznek szemléltetni azt, hogy a boldogság mindenkinek mást jelent, érte pedig mindenkinek más áldozatot kell hoznia.
Rozványi Dávid célja az emberi érzelmek kutatása és megelevenítése írásain keresztül, alkotóként pedig úgy véli, személyénél sokkal lényegesebb a művekről beszélni:
– Három szóval szoktam bemutatni magamat: solymári katolikus író vagyok. Azt hiszem, hogy minden más szó felesleges a bemutatkozásnál, mert nem az alkotó a fontos, hanem az alkotás – véleményét a magyarság egyik első nyelvemlékével, az Ómagyar Mária-siralom példájával egészítette ki. Szerinte, mivel a vers szerzőjének kiléte ismeretlen, azt egy szent életű apáca, de akár egy halálra ítélt bűnöző is írhatta – ennek ellenére mégis évszázadok óta gyönyörködteti az olvasóit.
Az előadás során Török Tünde közreműködésével számos lírai és prózai alkotás elhangzott, és készült egy olyan vers is, amelyet a solymári szerző helyben, a résztvevők által megadott szavak felhasználásával írt meg. A legtöbb bemutatott részlet azonban a Boldogságbolt-trilógiából származott, amelyekből kiderült, hogy a történetek kulcsszereplője egy idős örmény árus, aki boltjában az emberi vágyak beteljesülését kínálja a megszabott ár kifizetéséért cserébe. Ha valaki például lángoló szerelmet akar, annak le kell mondania családtagjairól, de ha az életében a karrier lenne az elsődleges, akkor a magánéletnek, esetlegesen néhány életévnek kell búcsút inteni. Valaki a csípős nyelvre és a pletykára vágyik, ez viszont a barátok hiányával jár együtt. A vásárlóknak lehetőségük van ugyan elutasítani az idős örmény ajánlatait, de a döntésen változtatni nem lehet: az üzletbe ugyanis mindenki csak egyszer léphet be.
Arra a kérdésre, hogy szerinte mi az igazi boldogság, Rozványi Dávid így felelt:
– Én azt hiszem, mindenkinek meg kell fogalmaznia a saját válaszát arra, hogy mi a boldogság. Nekem azok a pillanatok jelentik, amikor szeretném megállítani az időt, hogy ne változzon semmi sem. – Hozzátette, neki például hatalmas öröm volt Szabadkára utazni, hiszen gyermekkora óta vágya meglátogatni ezt a számára legendás várost. Az előadónő pedig kiemelte, érdemes néha mindenkinek ezekről a dolgokról gondolkozni.
Az eseményen nemcsak a trilógiáról, hanem az író más műveiről is szó volt. A tavalyi évben megjelent Karácsonyi szellemvacsora és más kávémesék című kötete egymáshoz kapcsolódó novellákból és azokat bevezető versekből áll. A műfaji megnevezés a novellák rövid terjedelmére utal, Rozványi Dávid célja ugyanis az irodalom népszerűsítése olyan alkotások által, amelyeknek elolvasása csak egy kávé elfogyasztásának idejét veszik igénybe. Elmondása szerint ezen könyve az élet 7 dimenzióját dolgozza fel, kezdve a férfi és a nő viszonyától az ember és Isten kapcsolatáig. A kötet karácsonyi történetében azt az egyetemes gondolatot járja körbe, hogy hogyan számolja el az ember a problémáit és konfliktusait annak érdekében, hogy elnyerje az egyik legnemesebb jutalmat, a békességet.
Nyitókép: Fotó: Vojter Kitti



