Csütörtökön Kúlán és Verbászon Pető-módszerrel végzett idegrendszeri szűrést tartottak. A szakemberek a központi idegrendszeri sérüléssel élő felnőtteket (Parkinson-kór, sclerosis multiplex, hemiplégia, stroke vagy valamilyen baleset következtében kialakult idegrendszeri sérülés), valamint a központi idegrendszeri sérüléssel élő gyermekeket várták, akiknek fő tünete valamilyen mozgássérülés.
Perpauer Attila programkoordinátor elmondta, hogy Vajdaságban több helyszínen végeztek szűrést: Törökkanizsán, Óbecsén, Törökbecsén, Muzslyán, Nagybecskereken és Zomborban. Mint rámutatott, azokat az embereket igyekeznek megszólítani, akik központi idegrendszeri problémákkal küzdenek.
‒ Vajdaság területén több mint tíz éve szűrjük a központi idegrendszeri betegségekkel küzdő embereket, és terepi munkát is végzünk. Elmegyünk a helyszínekre, különböző településekre, ahol a megfelelő kapcsolatokat próbáljuk kiépíteni, és felderíteni azokat az eseteket, amelyek a számunka szűrésre alkalmasak. A szűrésnek a vége pedig az, hogy ha megtaláljuk a beteget, akkor háromhetes intenzív kurzusokra irányítjuk őket Szabadkára vagy Zentára. Tíz év alatt rengeteg helyen voltunk Vajdaságban. Ez a program arra is nagyon jó, hogy a szórványba is ellátogassunk, megismerkedjünk az emberekkel, valamint feltérképezzük a további területeket, ahol szükség van erre a munkára – mondta Perpauer Attila.
Csuka Pál, a Semmelweis Egyetem Pető András Kara Kiemelt Nemzetközi és Nemzeti Szolgáltatási Központjának igazgatója elmondta, a vizsgálat több részből áll.
‒ A folyamat első része, hogy megnézzük, hogy tényleg alkalmasak-e, hogy a mi módszerünkkel, a konduktív pedagógiával tudjuk fejleszteni, hogy tényleg ez a legjobb eljárási mód az ő számukra. Ha az valóban megfelelő, akkor megkeressük nekik azokat a csoportokat, ahova beosztva később meg tudjuk valósítani a fejlesztésüket. Vajdaságban 2016 óta végezzük a szűréseket, ráadásul Vajdaság kiemeltebb lett, mert a Semmelweis Egyetem egyik kihelyezett képzése Szabadkán folyik. Itt konduktor szakembereket képzünk, és évente öt alkalommal van rehabilitációs fejlesztés, a hallgatók egyben gyakorlati tanulmányaikat is végzik. Ugyanez történik Zentán is, ahol ugyanúgy évente öt alkalommal megjelenünk és elvégezzük a fejlesztést. Ezeken a területeken már jelentős az igény a rehabilitációs tevékenységre, ugyanis el kell mondani, hogy a Pető-módszer egy hungarikum, és a világon nagyon elterjedt. Jelenleg 48 országgal van az egyetem ilyen téren kapcsolatban. Egy ilyen módszert hoztunk most Vajdaságba is – azért, hogy itt is el lehessen érni, és ne kelljen ezért Budapestre utazni vagy ott élni, hogy a gyerekeket, illetve felnőtteket rehabilitálni lehessen – mondta Csuka Pál.
Az idegrendszeri szűrésre Verbászon a Szirmai Károly Művelődési Egyesület székházában került sor. Bógáncs Andrijašević Lívia, az egyesület elnöke elmondta, a csapat először látogatott a községbe.
‒ Tekintettel arra, hogy ez volt az első alkalom, jó páran eljöttek. Szerintem kicsit jobban kellene reklámozni, hogy az ilyen és hasonló vizsgálatokról időben értesüljenek a polgárok. Akadtak olyanok is, akik nem tudták, hogy ez az egész miről szól, ezért nem mertek eljönni. Szerintem, ha legközelebb időben készül egy-egy komoly beharangozó, akkor sokkal többen jelentkeznek a szűrésre – mondta Bógáncs Andrijašević Lívia.
A program a Szekeres László Alapítvány és a Semmelweis Egyetem Pető András Kara szervezésében a Magyar Kormány, a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg.
Nyitókép: Balról jobbra: Perpauer Attila, Bógáncs Andrijašević Lívia, Baji Csaba (koordinátor) és Csuka Pál/Fotó: Paraczky László



