5.
Ebben az évben a Belgrádi Filharmónia zenészei öt újévi koncertet adtak. Az elsőt még valamikor szeptemberben hallhatta a zenekedvelő fővárosi közönség, mellyel a zsidó újesztendőt köszöntötték. Ezt követte az iszlám, majd a Gergely-, illetve a Julianus-naptár szerinti újév előtt való tisztelgés, s végül a napokban a kínai hagyományok újesztendejének megérkezését is egy alkalmi hangverseny vezette be.
Ahány ház, annyi szokás, mondaná az egyszeri, mindenki a maga módján áll hozzá ehhez az eseményhez. Ezzel nincs is baj, és az is nagyszerű, hogy a Belgrádi Filharmónia vezetése felismerve a különbözőségekből származó lehetőséget, feltehetően elsőként a világban megálmodott egy olyan zenei projektet, mely a másság kifejezésre juttatásában nyilvánul meg, és mindenki örömére szolgál. Még az egyébként olyan nehezen elnyerhető EU-s pénzekhez is sikerült hozzájutni.
Ötféle kultúrkör ötféle újévi hagyománnyal. És végre Belgrádban a kultúrkörök nem egymás ellenében és nem háborús összecsapásként nyilvánultak meg, ahogyan a civilizációk összecsapásának okairól és természetrajzáról a kiváló amerikai politológus, Samuel P. Huntington a 20. század 90-es éveiben értekezett, hanem a nevezett másság az örvendezés és víg kedély forrásaként mutatkozott a hallgatóság körében.
A másképpen való ünneplés tényét senki sem firtatta, vitatta, jogosultságát nem kérdőjelezte meg, egyszerűen csak tudomásul vette, s ezáltal feltételeket teremtett magának a kellemes időtöltésre, s ezen felül némi pozitív energiáknak is a birtokába jutott.
Ha valamiben nagy szükség van a változtatásra/változásra, hát az az, hogy megtanuljuk elfogadni a jót, még akkor is, ha az a másság elfogadásával jár. Életünknek már az elviselhetetlenségig feszülő rongáltságában nagy szerepe volt/van annak, hogy szinte szisztematikusan és folyamatosan olyan dolgokkal terheljük a létezésünket kifejezésre juttató történéseket, a létkérdésekről való gondolkodásunkat, melyeket a sötétség erői irányítanak. Így van ez pl. ezzel a 2012. december 21-ével is, mint a biztos világvége megérkezésének időpontjával. A sok lehetőség közül mi, a nyugati civilizációhoz tartozók a valaminek – nem is tudjuk pontosan, minek – a végét megjövendölő maja naptárra esküszünk, miközben a létezés számtalan másképpen történhető, pozitív formában esedékes megnyilvánulásairól semmit sem tudunk.
A kínai újév kezdetének megünneplésére rendezett belgrádi hangverseny juttatta eszembe ennek a kis elmélkedésnek a témáját. A világ legnépesebb országába ugyanis a napokban köszöntött be az újév, s ez nem más, mint a sárkány éve. A kékeszöld sárkány pl. „a Han-dinasztia kora (i.e.206-i.sz.220) óta a császárt mint a kínai állatöv ötödik jegyének patrónusát jelképezi”, lévén hogy Kelet-Ázsiában a sárkány szerencseszimbólum, képessége van a halhatatlanság italának elkészítésére, a nemző erő és a termékenység az ő kezében van, hiszen a kínai világképben ő a jang nevet viselő egyik ősi elv, s a fokozott aktivitás szintén az ő hatáskörét gazdagítja. S ha mindez nem volna elég, íme még néhány jellemzője: a napfelkeltének és a tavaszi esőnek is ő a szimbóluma.
Mindezek ismeretében tehát adott a választás lehetősége. Ne feledjük, amit megidézünk, az jön majd velünk szembe. Én döntöttem. A kínai kultúra kínálta prosperitást választom, annál is inkább, mert mint írtam volt, az ébredés keletről érkezik.
