A gyerekekhez jön a Mikulás, a Jézuska, az angyalkák és olykor a Télapó is. A misztikus kerettörténet valódi izgalmas időszakká varázsolja a kisgyerekes családok életét, a decemberi napokat. Érkezik a fehér szakállú a rénszarvasszánján, az angyalok a felhők közül havat hintenek, a fehérbe borult erdőből a manók egy fázó fenyőfácskát találnak. Izgalmas csomagbontás, gyümölcs és hóemberes gyapjúzokni a kiscsizmában. Esténként az időjárás-jelentés figyelemmel kísérése. A szánkó a folyosón várja az üzembe helyezést a sínadrággal és a síkabáttal karöltve.
A leleményes szülőknek nap mint nap meg kell mozgatniuk a fantáziájukat, hogy hihető magyarázattal szolgáljanak, miért nem akadtak el a rénszarvasok a sárban, miért esőcseppeket küldtek az angyalok, és miért nem lehet belebújni végre a szép piros vízhatlan-bélelt síalsóba. A kikészített sárgarépa elfonnyad a szánkó alatt. És mire a karácsonyra kapott játékok unalmassá válnak, egy este megszán bennünket télanyó: centiméternyi fehérség érkezik. És ekkor a kislány kinyitja a bejárati ajtót, és megpillantja a sűrűn kavargó csillogó pelyheket. Örömkiáltását a hatodik szomszéd is hallja: „Végre sikerüüült!”
Az a tapasztalatom, hogy napjainkban elfelejtünk várakozni. Minden arra ösztönöz bennünket, hogy jár nekünk a vágyott telefon, divatcikk, élelmiszer, ital, házikedvenc vagy a szeretett személy, mégpedig azonnal. Mobillal csörgünk, éjjel-nappal elérhetünk bárkit, chaten ráírunk, és amire szükségünk van, azt megvásároljuk. A legközelebbi ismerőseinknek nem tudunk mit ajándékozni, mert ami kell neki, azt megveszi magának. A gyereknek megvesszük a kisautót, hogy ne üvöltsön a nagybevásárlás közepette, és megígérjük a dömpert ráadásnak, ha kinyitja a száját a fogorvosnál. Mire jön a szülinapja, már mindene megvan. Abból is egy tucat. És a karácsonyi ajándék is mindennapossá degradálódik.
A téli ünnepkör alkalmat ad arra, hogy átgondoljuk az ajándékok és az ajándékozás jelentőségét.
Ha tárgyakkal kenyerezzük le a gyerekeket, akkor anyagiasakká válnak. Nem élik át azt a bizalommal teli élményt, hogy ők maguk, a velük együtt töltött idő ajándék a másik ember számára, örömforrás, boldogság. Azt tanulják meg, hogy inkább dolgozok távol tőled, és a keresett pénzen vásárolt tárggyal kiváltom a neked járó minőségi időt, és lerázlak. És ahogy a különböző tárgyak mindennapos megjelenése a gyerek életében megszokássá válik, úgy veszti értékét a szülinapi, karácsonyi, elsőáldozási, év végi ajándék is. Olyan lesz, mint az előzőek, csak legfeljebb többet húzott ki a pénztárcánkból.
Ezeknek a gyerekeknek nincs lehetőségük megtanulni várakozni. Várni valamire jó. Éltet, segít átvészelni a nehézségeket, értékessé válnak a különben mindennaposakká sekélyesedő dolgok. Gyűjtögetni a perselybe, izgatottan számolgatni, megvan-e már a rávaló, inkább lemondani a gombóc fagyiról, hogy teljen a malacka pocakja, majd végül diadalittasan hazahozni, mindenkinek mutogatni, nagy becsben tartani, még húsz év után is őrizgetni a vágyott játékbabát: ekkor egy egyszerű tárgy értékké válik, valódi értékké, amit az emberi minőség tett egyedivé.
A várakozás az egyszerű dolgokat is élménnyé varázsolja.
A gyerekek most ismerkednek a minket körülvevő világgal. Segítsünk nekik, hogy élmény legyen az ismerkedés. Rajtunk múlik. Egy kis varázsporral a legkeserűbb gyógyszer is lecsúszik, néhány hópehely életre szóló emlék lesz, és a fonnyadt sárgarépa is megtalálja méltó helyét.
