Dr. Hódi Sándor pszichológus Szívügyek című könyve a Széchenyi István Stratégiakutató és Fejlesztési Intézet kiadásában jelent meg. A könyvet Adán, a városháza dísztermében mutatták be pénteken a magyar kultúra napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Legújabb könyvének a Szívügyek címet adta. Miért esett erre a témára a választása? Hisz annyian mondtak már annyi mindent a szerelemről…
– Több évtizedes pszichológiai praxisom során rájöttem (nem volt nehéz), hogy az emberek többsége szeretethiányban szenved. Különösen sok szó esett a szerelemről, a boldogság hiányáról, az érzelmi kötődés buktatóiról, a csalódással járó poklok kínjáról. Mivel az ember életével kapcsolatban sok mindenről írtam már – köztük az öngyilkosságról, a családi konfliktusokról, a párkapcsolati problémákról, a nemzeti identitászavarokról, a kisebbségi komplexusokról –, időszerűnek találtam, hogy a szívügyekkel, jelesül a szerelemmel is foglalkozzam.
Mi mindenről olvashatunk, ha kezünkbe vesszük a Szívügyek című könyvet?
– Ebben a könyvemben célzottan a szerelem jelenségét járom körül. A fogalom tisztázása érdekében a könyv fejezetről fejezetre haladva megismerteti az olvasót a szerelemre vonatkozó filozófiai és pszichológiai elméletekkel, a neurológiai, biokémiai és agykutatási eredményekkel. Az egzakt kutatások egyoldalúságát ellensúlyozandó a mű bővelkedik szerelemtől ihletett költeményekben, költőktől és nagy gondolkodóktól, különféle hírességektől vett idézetekben, pszichológiai esetleírásokban és első kézből hallott szerelmi történetekben. A könyv megpróbál választ adni arra a kérdésre, hogyan került sor a nyugati kultúrában a testi és lelki valóságunk szétválására, szeretetigényünk és erotikus vágyaink szétfejlődésére és elkülönülésére, az égi és földi szerelem egymással való szembekerülésére. Megpróbálom körüljárni azokat a személyi sajátosságokat, kapcsolatformákat és társadalmi szerephelyzeteket, amelyekre szükségünk van ahhoz, hogy bensőséges viszonyt tudjunk kialakítani másokkal, illetve hogy ezek hiányában a modern tömegtársadalmakban hogyan válik uralkodóvá az érzelmi és érzéki meghasonlottság, az elárvulás, az intimitáshiány.
Sokan sok mindent értenek szerelem alatt. Ön szerint mik az „igazi” szerelem kritériumai?
– Arra vonatkozóan, hogy mi az „igazi” szerelem, nincs tudományos magyarázat. Fiziológiai alapjait tekintve a szerelem az agyban lejátszódó bonyolult kémiai reakció, amelynek lehetősége elvileg minden emberbe be van kódolva! Valahogy úgy, ahogyan mindenkiben ott szunnyad a tehetség valamilyen szikrája is, de annak, hogy ez valóra váljon, érdemben megnyilatkozzon, rengeteg személyi és társadalmi feltétele van. Így van ez a szerelemmel is.
A kapcsológomb nincs a kezünkbe adva. Az „igazinak” tartott szerelem olyan szövevényes lelkiállapot, amelyre a legtöbb ember személyiségénél fogva eleve alkalmatlan, függetlenül attól, hogy kivel hányszor bújik ágyba. Az „igaz” szerelem ugyanis nem gerjedelem kérdése, hanem a lelkiség, a személyes életminőség függvénye.
Van olyan, hogy valaki alkalmatlan a szerelemre?
– Ahányan vagyunk, annyiféle lelkülettel, tudatvilággal rendelkezünk, ennélfogva a szerelmet sem lehet egy kaptafára húznunk. Az „igaz” szerelmet átélők határtalan boldogságról beszélnek, az élet megszépüléséről, különleges energiaállapotról, ugyanakkor tele vannak kétséggel, hiányérzettel, csalódással, fájdalommal. Ebben a csúcsélményben – amely valahogyan minden vágyunkat, célunkat, tudattalan törekvésünket, az élettel és világgal szembeni elvárásainkat magában foglalja – meglehetősen keveseknek van részük. Az „igaz” szerelemben ugyanis minden benne van, az élet teljessége, minden szépsége, de korlátai, hiányosságai, fájdalma, kockázata és veszélye is. Nem tudjuk, hogy milyen adag dopaminra és milyen személyi összetevőkre (intellektusra, érzelmi gazdagságra) van szükség ahhoz, hogy ezt a csúcsformát hozni tudjuk.
Persze mindenki érez magában mások iránt bizonyos fokú vonzalmat, vágyat, gyengédségigényt, ha úgy tetszik, szerelmet. Az esetek többségében azonban összemosódik a képzelődés és a valós érzés, a megértő társra való vágyakozás és a lélek minden akadályt elsöprő felizzása. Ahogyan összemosódik a szerelem, a szeretet, az erotikus izgalom is.
Van-e jelentősége annak, hogy a magyar nyelvben a szerelemre külön szavunk van?
– A szerelem szavunk lehetőséget kínál rá, hogy érzelmeinket fogalmilag el tudjuk különíteni egymástól. Ez igen fontos, hiszen csalódásaink, kudarcaink, boldogtalanságunk legfőbb oka, hogy sokszor saját érzéseinken sem tudunk eligazodni, nemhogy másokén.
Arra a lelkiállapotra (élethelyzetre), amit mi a magyarban szerelemnek nevezünk, sok nyelvben nincs is megfelelő szó. A szeretet szóval próbálják körülírni, pl. „heves érzésekről”, „romantikus szeretetről” beszélnek. Csakhogy a legárnyaltabb körülírás is kevesebbet mond annál, mint amennyit mi a szerelem szóval közölni tudunk egymással.
A szerelemről szóló idegen nyelvű tanulmányok néha a süketek párbeszédére emlékeztet bennünket. A fogalmi tisztázatlanság miatt a kutatók elbeszélnek egymás mellett. Talán ez is közrejátszik abban, hogy a szerelemnek nincs igazán használható szakirodalma.
Koronként változó az emberek szerelemfelfogása. Miben más ez a mai emberben, mint korábban?
– Életünk során jönnek-mennek az emberek. Az idegenekből ismerősök lesznek, aztán egy idő után a többségüket elfelejtjük. Néhányan viszont (érzelmileg, szellemileg, szexuálisan) közelebb kerülnek, és hosszabb-rövidebb ideig elkísérnek bennünket. Közülük kerül ki élettársunk és/vagy házastársunk is. Néha az utunkba akad olyan személy is, aki fenekestül felforgat mindent. Életünk színpadát egy szempillantás alatt átrendezi, rengeteg álmatlanságot és fejfájást okoz, ám kiderül róla, hogy nem tudunk nélküle tovább élni. Kivételes esetben ez a szereposztás kölcsönös, de általában nem ez a helyzet. Szerencsésebb esetben – sok gyötrelem és hányattatás után – sikerül őt megtartani. Talán az idők kezdete óta erről szól a szerelem.
A mai ember szerelemfelfogása annyiban változott, hogy miközben a lelke mélyén a nagy Ő-re, az önfeladással járó mámorító érzésre vágyakozik, a függetlenségét is szeretné megőrizni, fél másoknak alárendelődni. A modern ember kapcsolatait a másikkal való egyesülés vágya és az intimitástól való félelem kettőssége jellemzi. A mai Rómeók és Júliák nem szerelmesek egymásba, hanem barátok, akik néha szeretkeznek. Hűvösen mérlegelik kapcsolatukat, hogy ha úgy hozza az élet, minél kisebb ráfizetéssel tudjanak kilépni. Házasság helyett az együttélés mellett döntenek. „Ha nincs ló, jó a szamár is” alapon szervezik érzelmi életüket.
Kiknek a figyelmébe ajánlja munkáját?
– Mindenkinek, aki érzelmi élete, „szívügyei”, boldogtalansága miatt szükségét érzi egy belső önvizsgálatnak. Ahogyan a szerelem történelmileg fontos szerepet játszik a személyiség fejlődésében és a társadalmi evolúcióban, a róla való közös elmélkedés is javunkra válhat a konfliktusok kezelésében és kapcsolataink elmélyítésében.
Milyen hozadéka lehet az olvasó számára a Szívügyek elolvasásának azonfelül, hogy egy kellemes olvasmányélménnyel lesz gazdagabb?
– A könyv megírásával arra szeretném ösztönözni olvasóimat, hogy több figyelmet szánjanak azokra a dolgokra, amelyek korántsem magától értetődőek számunkra. Itt arra gondolok, hogy a szerelemhez ne csak tévésorozatokon és szappanoperákon edződjünk, hanem próbáljunk meg releváns ismeretekre szert tenni. Mert mutathatunk mi kifelé bármit, színlelhetünk közönyt, érdektelenséget, minden ember lelke mélyén hosszan, csendben ott lapul a tárgytalan sóvárgás az egyetlen igazi nagy szerelem után, amit kár lenne elszalasztani.
El kell még mondanom, hogy a könyv a Széchenyi stratégiakutató társaság kiadásában jelenik meg. Itt szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akiknek áldozatos munkájaként létrejöhetett ez könyv: Hódi Éva szerkesztőnek, Beszédes István műszaki szerkesztőnek, Buzás Márta korrektornak, valamint a fedőlapot tervező Csernik Elődnek.
