3.
Ma a varázslásról, a varázslatról szeretnék szólni, abban az értelemben, ahogyan az megjelent a régmúlt időkben. Szertartásként. Szent szertartásként. Illetve a nevezettek hiányáról. Mert – ugye – azt mindenki ma is tudja, hogy a mágusok története olyan, mint az emberiség története: a fény és a sötétség története. Vagyis a fehér meg a fekete mágusok története.
Én itt és most a fehér mágusokról mondanék el egy-két léleknemesítő, lélekmegerősítő gondolatot. Azt hiszem, nagyon ideje lett az emberi lelkek fénybeburkolásának, hogy nehogy végképpen elnyelje azokat a sötétség. Ama fekete lyuk, amely a világegyetemek temetőjévé válik, ahogyan a mai tudományos álláspont is sugallja.
Ma a fekete mágusok birodalmában él az emberiség. Bárhova nézel is, mindenütt a közönybe süllyedt, eltömegesedett és eldologiasodott profán hatalom és pénz irányította valóságba ütközöl, és minden a mulandóság meghatározta anyagról szól, meg a szentség megtagadásáról és kiiktatásáról.
Észrevetted? Kialvóban van a fény az emberek szeméből. A Madách és Orwell megidézte léleknyomorító létezésforma – ha ezt egyáltalán létezésnek lehet nevezni – nyilvánul meg szűkebb és tágabb környezetedben, s még az isten adta és áldotta emberi kreativitás is egyre erőszakosabb és brutálisabb módon ennek az emberi méltóságot megcsúfoló valóságnak mint egyedül hiteles emberi és művészi megnyilatkozásnak akar érvényt szerezni.
Egy színházi előadás pl. ma már legtöbbször nem a Thália templomában végzett szent szertartás, és a csoda megtörténésének letéteményese, hanem kiüresedett formára redukált kifejezési modor. Szó sincs többet katarzisról abban a reménygyilkos, egyedül igaznak nevezett művészi megnyilatkozásban, amelyet ma képzőművészeti alkotásként, zenei vagy színpadi produkcióként vagy filmes formában kínálnak a potenciális befogadónak. Ma általában fogyasztókról beszélnek, meg áruról, s már nem a mű a fontos, hanem az őt propagáló magyarázat. Katarzis helyett magyarázatot kínálnak a kor fekete mágusai a kiskorúság peremére taszított tisztelt publikumnak, hiszen a tömeg beprogramozása – lásd a reklámokat – igen jó módszere az embereken való uralkodáshoz szükséges eszközök életben tartásának.
Az emberi létezés árnyoldalának – mely az e földi tartózkodás elengedhetetlen velejárója – pőrére vetkeztetése mindig is alapvető témája volt a műalkotásoknak. A fekete varázslat, a rontás irányította realitás megtapasztalása és kifejezésre juttatása sohasem hiányozhatott a hiteles valóságábrázolásból, lett légyen szó bármelyik művészi kifejezőeszközről.
Fellini Amarcordja mindazokat az emberi mivoltot megalázó szituációkat tartalmazza, melyek nap mint nap szembejönnek veled. De a valóság ilyen meg- és felmutatásával ez a film nem öli ki belőled a reményt arra vonatkozóan, hogy létezik egy csupa fényárban úszó világ is – a kivilágított óceánjáró –, s a tiéd is lehet, ha a lelkedben megkeresed azt a pici, leheletnyi isteni szikrát, mely a Teremtésben megadatott néked.
Ne bátortalanodj el tehát. Próbálj meg „a trendi” ellenére élni, és ne szégyelld a fényt állandóan keresni önmagadban, még akkor sem, ha ezzel a környezeted lekicsinylését érdemeled ki. Merjél kitartóan futni az álmaid után. Egyszer csak azt fogod érezni, hogy varázslat történt. Megszépült körülötted a világ.
