A téli ünnepek időszaka különös varázslatot csempész a hétköznapokba. Ilyenkor jólesik lelassítani a pillanatot, élvezettel átélni a mágikus perceket, esténként meggyújtani egy illatos gyertyát, elidőzni egy-egy könyv felett, berakni a lejátszóba egy lélekfrissítő cédét, és elkalandozni távoli vidékek tájaira.
Ebben a meghitt időszakban, december végén mutatta be a Mécsvirág együttes Zentán Oly korban éltem én című lemezét, s ennek apropóján látogattam el egy próbájukra, ahol a csapat tagjaival, Hajnal Annával, Krnács Erikával és Zsoldos Ervinnel a versekről, dalokról és érzésekről beszélgettünk.
A Mécsvirág együttes három éve alakult, de már a létrejötte előtt mindannyian foglalkoztatok versénekléssel, előadó-művészettel más formációk tagjaiként. Hogyan találtatok egymásra?
Ervin: – Én épp Radnóti kapcsán kerültem a képbe annak idején. Annával egy előző együttesben is együtt dolgoztunk, s mivel tudta, hogy közel áll hozzám Radnóti költészete, és több versét is megzenésítettem már, megkeresett azzal a kéréssel, hogy álljunk össze újra, s készítsünk egy új előadást. Kedvemre való volt ez az ötlet, így nem sokat teketóriáztunk, azonnal belevetettük magunkat a munkába.
Erika: – Már évekkel ezelőtt is összeálltunk egy-egy alkalomra, próbálgattuk egymást, s lassan összecsiszolódtunk. Az első komolyabb megnyilvánulásunk az Oly korban éltem én címet viselő Radnóti-műsor volt.
Hajnal Anna (Fotó: Mikus Csaba)
Az együttes nevét is ez az összeállítás inspirálta?
Anna: – Amióta megalakultunk, teljesen áthatja életünket a Radnóti-érzés. A nevünk is ennek köszönhető, pontosabban egy Radnóti-versnek, a Mécsvirág kinyílik című költeménynek. A mécsvirág egy olyan különleges virág, amely éjszaka nyílik ki, amikor a többi virág összecsukódik. Éjszaka hirdeti az életet és a világosságot. Mi is hasonló célokat tűztünk ki magunk elé, küldetésünknek érezzük, hogy ezt az életérzést továbbítsuk, s hogy az emberek szívében éjszakát beragyogó mécsesként lángoljunk.
Több előadás is szerepel az együttes repertoárján, melyek a kisiskolás korosztálytól az idősebb generációig mindenkihez szólnak. Melyek nőttek leginkább a szívetekhez?
Anna: – Mindegyiket másért szeretjük. Az egyik legrégebben futó műsorunk a már említett Radnóti-összeállítás, amely elsősorban a középiskolás és a felnőtt korosztályt célozza meg. Ezenkívül a kisebbeknek is kedveskedünk, két gyermekműsor van a tarsolyunkban. Az egyik a Róbert Gida meg én– Egy lélek, két legény címet viseli, s benne Micimackó történeteiből adunk egy szeletet, míg a legújabb, az Állattörténetek című interaktív programot nyújt a kicsiknek, akik velünk együtt táncolhatnak, vagy énekelhetnek állatokról szóló dalokat.
Emellett van egy Pilinszky-előadásunk, amely a holokausztmegemlékezések kapcsán jött létre, s nem szabad elfelejtenünk az Időtlen ének című Fehér Ferenc-összeállítást sem, melynek költeményeit teljes mértékben magunkénak tudhatjuk, hiszen a költő verseinek fő motívumai a Tiszához és a vajdasági tájakhoz kapcsolódnak.
Műsoraitokkal számos helyen megfordultatok már, jártatok külföldön, ellátogattatok jó néhány szórványtelepülésre is. Hogyan fogadtak benneteket?
Anna: – Mindenhol nagyon nagy szeretettel fogadtak bennünket. Legmélyebben azonban a pancsovai fellépésünk maradt meg bennem. Itt alapvetően kevés magyar él, így a közönség soraiban is alig ültek néhányan. Számunkra nem is igazán lényeges, hogy tömegeknek vagy egy maroknyi embernek játszunk, a lényeg az, hogy átérezzék a műsorunkat, átvegyék a rezgéseinket, és velünk együtt éljék át a költészet csodáját. Pancsován annak ellenére, hogy kevés érdeklődő gyűlt össze, hihetetlen élményben volt részünk! Felejthetetlen pillanatokat szereztek nekünk, többen meghatódtak, s őszinte szeretettel, hálás ölelésekkel vették körül csapatunkat. Ilyenkor érzi úgy az ember, hogy van értelme annak, amit csinál, és hogy ezért aztán igazán érdemes élni!
(Krnács Erika)
Erika: – Számomra a pancsovai mellett az egyik magyarországi fellépésünk, a paksi vendégszereplésünk bír kiemelkedő szereppel. Itt több alkalommal is közönség elé léptünk, s mindegyik előadásunk kitűnő hangulatban telt. A legnagyobb meglepetés a könyvtárban rendezett műsor alatt ért bennünket. Sokan eljöttek, jelen volt a helyi sajtó, óriási figyelmet szenteltek nekünk, s amikor az utolsó vers is elhangzott, a közönség csak ült, és tapsolt rendületlenül. Ott álltunk meghatottan a tapsvihar kellős közepén, s fel sem tudtuk fogni hirtelen, hogy ez a tetszésnyilvánítás igazából, őszintén nekünk szól-e. A nézősereg nem mozdult egy tapodtat sem, törölgették a szemüket, és beszélgetést kezdeményeztek velünk. Tudni akarták, hogy honnan jöttük, kik vagyunk, és hogyan vagyunk képesek ennyi szépséget ilyen természetes módon előadni. Rendkívüli élmény volt!
Ervin: – Azonnal azt kérdezték, hogyan tudjuk mi, vajdasági magyarok Radnóti életérzését ilyen hitelesen átadni, mikor Magyarországon nem ismernek hasonló csoportokat, s a mi előadásmódunk újszerűen hatott rájuk. Pont ezért maradtak ott a fellépésünk után, úgy érezték, hogy hatalmas dolog, amit véghez vittünk, s igazabb magyarként léptünk színre, mint amilyenek ők maguk. Szokatlan, de mindenképpen jó érzés volt ez számunkra.
Ezek szerint siker koronázza küldetéseteket, s a mai világban is elérzékenyülnek az emberek egy-egy szép költemény hallatán. A fiatalok körében mennyire népszerű a megzenésített vers műfaja?
Erika: – A szórványtelepülések iskoláiban nincsenek hozzászokva a miénkhez hasonló rendhagyó irodalomórákhoz. Sajnos térben távol állnak tőlünk ezek a helységek, ritkábban jutunk el hozzájuk. Ahol fiatalabb közönség gyűlt össze, érezhető volt, hogy kicsit zavarban van a hallgatóság. Viszont a művelődési házakban, könyvtárakban, vagy ahol épp felléptünk, nagyon jó volt a fogadtatás. Nem igaz, hogy az irodalom, a vers szeretete nem él az emberekben. Mindössze jól kell hozzányúlni, s megfelelően kell tálalni. Amikor ellátogatunk egy-egy iskolába, a diákok akarva-akaratlanul meghallgatják a produkciónkat, s ekkor éri őket a legnagyobb meglepetés, hiszen nem ilyen benyomásokra számítanak, amikor eléjük állunk. Szinte pironkodva vallják be, hogy tetszett nekik, amit hallottak, s műsor után szégyenlősen súgják oda, hogy ez nagyon szép volt. Ha százból csak egy gyerekre is hatással voltunk – de szerencsére több pozitív visszajelzést is kapunk tőlük –, akkor már megérte az erőfeszítésünk.
Anna: – Szerintem a fiatalokban van egy kis tartózkodás az ilyen jellegű előadásokkal és egyáltalán az énekelt versekkel kapcsolatban. Úgy érzem, nem is tudják pontosan, mi ez valójában. Az idei Énekelt Versek Zentai Fesztiválján viszont kellemes csalódásként ért, hogy telt ház előtt zajlottak a programok, s rengeteg fiatal, iskolai osztályok és kisebb gyerekek követték végig a műsort, sőt az éjszakába nyúló eredményhirdetést is. Nagyobb teret kellene hogy kapjon ez a műfaj, több reklám szükségeltetik, és minél több iskolába kell elvinni a hírét a megzenésített versnek, a rendhagyó irodalomórának. Nem feltétlenül kell ennek mindig élőben történnie, elég, ha olykor berakunk egy lemezt a lejátszóba, s meghallgatunk velük néhány énekelt költeményt. A legtöbb fiatal fogékony erre.
Ervin zenésíti és hangszereli az előadásokban szereplő dalok nagy részét. Hogyan működik a megzenésítendő versek kiválasztása?
(Zsoldos Ervin)
Ervin: – Ez sokszor a felkéréstől függ. Pilinszky például egy kicsit nehezebb olvasmány. Az ő esetében sűrűn nyúltam a kötetek után, lapozgattam őket, újra és újra elolvastam a verseket, s barátkoztam a népszerűbb és a kevésbé ismert költeményekkel egyaránt. Első nekifutásra egyiket sem éreztem megzenésíthetőnek, majd mikor harmadjára, negyedjére vettem le a polcról ugyanazt a gyűjteményt, már közelebb éreztem magamhoz azokat a verseket, amelyek előző nap még idegennek tűntek. Szerencsére mindig kapok annyi szabadságot, hogy magam választhatom ki a versek közül, amelyiket szeretném. Mindig olyan műveket választok megzenésítésre, amelyeknek valamiféle érzelmi töltésük van, bánatot, szomorúságot vagy szenvedélyt hordoznak magukban. Ezeket az érzéseket próbálom zeneileg kiemelni, hogy később a hallgató könnyebben magáénak érezze az adott költemény hangulatát.
Erika: – Sok mindentől függ a megfelelő versek kiválasztása. Minden költőnek vannak olyan versei, amelyek a közösséghez szólnak, és amelyek nem illenek egy előadás kereteibe. Pusztán azért, mert egy vers szép, nem kell feltétlenül elmondanunk. Vannak mondható versek, vannak jól mondható versek, és vannak olyanok, amelyeket az ember tényleg a magáénak érezhet. Én e szerint válogatok.
Természetesen a műsorok összeállítására is oda kell figyelni. Az egésznek egy nagy mondat ívét kell követnie. Sokszor indulunk úgy tervezéskor, hogy mindenki leteszi az asztalra, amije van: egyik versből adódik a következő gondolat, abból pedig egy régi vagy új dallam.
Új lemezetek (Oly korban éltem én) anyagával megismerkedhetett már a közönség. Mennyiben tér el a felvétel hangzóanyaga magától az előadástól?
Anna: – A Radnóti-összeállítás a költő születésének századik évfordulójára készült, és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet támogatásának köszönhetően egy fellépéssorozat alakult belőle. Az Irodalmi Karaván segítségével számos olyan településre tudtuk elvinni ezeket a verseket, ahová kevés alkalommal jut el hasonló irodalmi rendezvény. A műsor és a cédéfelvétel különlegessége, hogy az általunk megzenésített versek mellett néhány Kaláka- és Gerendás Péter-szerzemény is szerepel a dalok között, akik örömmel bocsátották rendelkezésünkre műveiket. Rajtuk kívül meg kell említenünk Mikus Csabát, aki csodálatos fotókat készített rólunk a kiadványhoz. Vörös Csongornak is hálával tartozunk a lemezfelvételkor nyújtott munkájáért, s nem utolsósorban Novák Ferenc nélkül sem boldogultunk volna, aki minden fellépésünkkor velünk tartott, s technikai segítségével élvezetesebbé váltak előadásaink.
Erika: – Bár első hallásra nehéznek tűnnek ezek a versek, meglepő, hogy az emberek mennyire megértik őket, és milyen csodálatos hatást érnek el mind a gyerekeknél, mind a felnőtteknél. Nagyon sokat kaptunk a közönségtől az elmúlt időszakban, s ezzel a lemezzel szeretnénk meghálálni azt a sok szép élményt, amit átélhettünk velük.
Ervin: – Apróbb zenei változások, színesítések észrevehetőek a lemezen, hiszen a stúdiómunka során lehetőség adódott arra, hogy ne csupán egy szál gitárral kísérjem a feljátszott dalokat. Mindannyian úgy érezzük, hogy a Radnóti-cédé ennek a hosszas tájolásnak a megkoronázása. Amikor bevonultunk a stúdióba, érződött rajtunk, hogy kiforrott anyag van a birtokunkban. Büszkék vagyunk erre a korongra, s úgy érezzük, nagyon jól sikerült. Szeretjük hallgatni. Úgy szól, ahogyan szólnia kell.
