Belgrád Város Múzeuma Ivo Andrićról Nobel-díja odaítélésének 50. évfordulóján (1961–2011) olyan kiállítást készített (a kiállítás szerzője Tatjana Korićanac irodalomtörténész, a múzeum tanácsosa), amely Andrić életpályájának kettősségét mutatja be: a diplomatát, aki bejárta Európát a Vatikántól Berlinig, ugyanakkor író volt: már első diplomáciai állomáshelyének elfoglalása előtt megjelent Ex Ponto című kötete.
A vendégeket köszöntve Módos Péter, a Közép-európai Kulturális Intézet igazgatója elmondta, hogy Ivo Andrićot a magyarországi közönség elsősorban íróként ismeri, mint a Híd a Drinán című regény szerzőjét, és amikor megnézte a kiállítást, akkor meglepetten látta, hogy milyen hatalmas diplomataéletmű állt mögötte. Az állomáshelyeit végignézve, azt, hogy hol és mit látott, tapasztalt, szerinte mindez elősegítette, hogy olyan összegző művet írjon, mint a Híd a Drinán. Az egykori Jugoszlávia területén ő az egyetlen Nobel-díjas író, aki már beletartozik a világirodalomba. Akik már ismerik a műveit, azok számára érdekes lesz és gazdagító ez a kiállítás, akik pedig most ismerkednek vele, azok egy különleges személyiséget ismerhetnek meg.
Gyurity Milán, a Magyarországi Szerb Kulturális és Dokumentációs Központ igazgatója (a kiállítás szervezője) a központ nevében köszöntötte a közönséget, majd elmondta, hogy ez a kiállítás Budapesten már látható volt a Szerb Kultúra Hónapja rendezvénysorozat keretein belül a Nagymező utcában, de ez a mostani is ugyanolyan jelentős. A kiállítást Belgrád Város Múzeuma adta kölcsön néhány hónapra, és ennek egyik másolata Ivo Andrićhoz hasonlóan körbeutazta Európát: volt már Olaszországban, a frankfurti könyvvásáron, Párizsban, Bosznia-Hercegovinában, Szerbiát is körbeutazta, sőt még a belgrádi Nikola Tesla repülőtéren is kiállították. Ez a kiállítás egy rendezvénysorozat része, Szerbia Kulturális Minisztériuma támogatta elkészítését és utaztatását ide is, a Magyarországi Szerb Kulturális és Dokumentációs Központ pedig átvette a feladatot, hogy Magyarországon több helyen is bemutassa (pl. Siklóson is volt), és a magyar közönség a fordításoknak köszönhetően megismerje Ivo Andrićot, rajta keresztül a szerb népet is, a magyarországi szerb közösséget is, mert ahogy Andrić vonzódott a hidakhoz, ez a kiállítás is egy híd a magyarországi szerb közösség számára a többségi társadalomhoz.
A Predrag Stepanović irodalomtörténész Ivo Andrićról szóló tanulmányából felolvasott részletek után Dejan Šahović budapesti szerb nagykövet Ivo Andrić diplomáciai karrierjéről beszélt, arról, hogyan fonódott össze írói munkásságával: Andrić 1920-tól 1941 közepéig dolgozott a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság, majd a Jugoszláv Királyság diplomatájaként, ezek nagyon dinamikus és viharos idők voltak mind az ország, mind egész Európa és a világ számára is. Ebben az időszakban nagyon dinamikus időszakon, változásokon ment keresztül országa: az első világháborút követő békeszerződések utáni létrejöttétől egészen a háború kitörése és a nácista megszállás miatti, 1941. évi széteséséig. Ivo Andrić ezt a húsz évet különböző helyeken töltötte Európában. Első állomáshelyére New Yorkba nevezték ki, de azt nem foglalta el, a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság diplomatájaként a Vatikánban kezdett dolgozni, majd Bukarestben, Triesztben, Grazban, Marseille-ben, Párizsban, Madridban, Brüsszelben, Genfben, végül diplomáciai pályájának utolsó állomására, a legmagasabb posztra, a Jugoszláv Királyság nagyköveteként Berlinbe nevezték ki. Diplomáciai karrierje mindig felfelé ívelt, nagyon sikeres volt, de diplomataként készített – nem túl sok – feljegyzéséből tudjuk, hogy nem érezte igazán jól magát ebben a szerepben, ez különösen az utolsó állomáshelyére, Berlinre vonatkozott, olyannyira, hogy már a leváltását kérte. Nem volt semmi beleszólása a háromhatalmi egyezményhez való csatlakozáskor. Leváltására nem került sor, mert 1941. március 27-én Belgrádban puccsot hajtottak végre, április 6-án pedig kitört a háború, és Andrić visszatért Belgrádba, ezzel véget is ért diplomáciai karrierje. Dacára annak, hogy nem érezte jól magát a diplomáciai pályán, mindig nagyon jó diplomata volt.
A nagykövet – visszatérve a kiállítás címére, amely dilemmaként fogalmazza meg, hogy Ivo Andrić író és/vagy diplomata volt-e – azzal fejezte be, hogy nincs dilemma: Ivo Andrić nagyon jó diplomata volt, és azt természetesen tudjuk, hogy nagyon jó író is volt. Kortársai között is voltak olyanok, akik írók és diplomaták is voltak, pl. Miloš Crnjanski, Jovan Dučić, Marko Ristić. Ivo Andrić mégis íróként él az emlékezetünkben, ezért is kapott Nobel-díjat ötven évvel ezelőtt, amit most ünnepelünk.
