2024. május 9., csütörtök

Főszerepben a film

Szombaton kezdődik a palicsi filmfesztivál

Ma, azaz szombaton este kezdődik a huszonkilencedik palicsi filmfesztivál. A megnyitóra 21 órakor kerül sor a Nyári színpadon, majd pedig a közönség megtekintheti az első filmet is, a német–francia koprodukcióban készült Rabiye Kurnaz vs. George W. Bush című alkotást. Ahogyan azt Ilija Tatićtól, a palicsi filmfesztivált szervező Szabadegyetem igazgatójától megtudhattuk a pénteken megtartott sajtótájékoztatón, ismét egy tartalmas fesztivál elé nézünk, a vetítéseket és a kísérőrendezvényeket illetően is. Ilija Tatić azt is hangsúlyozta, hogy akárcsak az előző években, a filmek közül sok csak itt lesz megtekinthető – esetleg más filmfesztiválokon –, mert nincs szerbiai forgalmazójuk. Ezért is ajánlja a filmkedvelőknek, hogy aki még nem volt, az is jöjjön el Palicsra a filmfesztiválra. A vetítések négy helyszínen lesznek, Palicson a Nyári színpadon és az Abbázia moziban, Szabadkán pedig az Eurocinemában (Szabadegyetem) és a Lifka Sándor Moziban.

A palicsi filmfesztivál sajtótájékoztatója (Fotó: Molnár Edvárd)

A palicsi filmfesztivál sajtótájékoztatója (Fotó: Molnár Edvárd)

Ezúttal is a Nyári színpadon lehet majd kísérni a versenyprogramot, a filmek vetítésére 21-kor és 23-kor kerül sor. Az ún. esti jegy, azaz a két egymás utáni film megtekintése 300 dinárt tesz ki, ugyanezek ismétlése másnap a szabadkai Eurocinema moziban 200 dinárt, és ugyanennyibe kerül a Párhuzamok és ütközések filmjeinek a megtekintése is. A többi programrész kísérésre és más programok látogatása is teljesen ingyenes. A koncertekre sem kell jegyet váltani, ezekre holnaptól, azaz vasárnaptól kezdve a palicsi Abbáziában kerül sor. A fesztiválbusz most is közlekedni fog Szabadka és Palics közt, és ez szintén ingyenesen használható. Mindennap a szabadkai vasútállomás elől indul 20.15-kor, visszafelé pedig a második film után, attól függően, hogy meddig tart, de általában éjfél után egy körül, a Kisvendéglő parkolójáról.

Radoslav Zelenović, a palicsi filmfesztivál igazgatója visszaemlékezett a döcögős kezdetekre és arra is, hogy mennyire siralmas állapotban volt Palics infrastruktúrája, beleértve a Nyári színpadot is. A fesztiváligazgató arra is kitért, hogy 2003-ban a palicsi filmfesztivál szinte újjászületett, hiszen ekkor alakult ki az arculata azáltal, hogy kifejezetten az európai filmek felé fordultak, ami akkoriban eléggé rizikós volt. Nem lehetett tudni, hogy a nézők mennyire lesznek nyitottak, mennyire lehet felkelteni az érdeklődésüket, hiszen az európai alkotások nem igazán voltak népszerűek, és nem is igazán voltak jelen a köztudatban. Ehhez kacsolódóan Radoslav Zelenović arra a paradoxonra is felhívta a figyelmet, hogy olyan országban zajlik immár csaknem három évtizede ez az európai filmfesztivál, amely nem tagja az EU-nak, ráadásul 2017-ben Európa legjobb fesztiváljának a díját kapta meg. Az igazgató azt is hangsúlyozta, hogy a filmek bemutatása, vetítése, magában véve csak szemle lenne, és tulajdonképpen a vendégek teszik fesztivállá a palicsi rendezvényt, hiszen már sok jelentős, ismert rendezőt, színészt és más filmes szakembert látott vendégül. Nagy előrelépésnek tartja azt is, hogy a palicsi filmfesztivál a szerény kezdetek óta, most már átlépett a közepes kategóriába, legalábbis így látják a szervezők.

Miroslav Mogorović műsorigazgató az újdonságokra tért ki. Átalakulóban a Fiatal európai szellemiség programrész, ettől az évtől kezdve kifejezetten a rövidfilmek panorámájává válik. A kezdő filmesek felé fordulnak, hiszen a nagyjátékfilmek rendezésééig legtöbb esetben a kisfilmek készítésén keresztül vezet az út. A műsorigazgató elmondása szerint, ez a programrész idén még csak bemutató jellegű, de jövőre egy újabb versenyprogram lesz.

A palicsi filmfesztivál második napján, vasárnap, elkezdődnek a kísérőrendezvények is. A városban, a Szabadegyetemen, 19 órakor, a hetvenes évek filmplakátjaiból nyílik kiállítás, 22.30-kor a palicsi Abbázia moziban pedig az újvidéki Gift együttes lép fel, a nyolcvanas évek ismert zeneszámaival. Részletes program a www.palicfilmfestival.com oldalon található, a fesztivál helyszínein jó eséllyel a nyomtatott formájára is ráfuthatunk. A műsort érdemes alaposan átböngészni, mert a filmek mennyisége miatt, a vetítések gyakran egymást fedik.