Az Észak-bácskai Pedagógusok Egyesületének pedagógusi továbbképzésén L. Ritók Nóra, Prima Primissima közönségdíjas pedagógus, az Igazgyöngy Alapítvány alapítója A szociális kompetenciák jelentősége a tantestületben és a tanórákon címmel tartott plenáris előadást. A szakember bemutatkozásából megtudhattuk, hogy elsősorban esélyegyenlőséggel, hátrányos helyzetű gyerekek oktatásával, tehetséggondozással, művészetoktatással foglalkozik, és ezekben a témákban tart előadásokat. Az elmondása szerint azután gondolt egy merészet, hogy ne csak a pedagógusok tevékenységéről szóljon, hanem arról is, hogy a tantestületben az igazgatók mennyire képesek a tehetséges pedagógusokat gondozni.
– Sok vezető a nárcisztikus vonása miatt azt gondolja, hogy a tehetséges kolléga veszélyezteti a pozícióját és emiatt nem lesz támogató, hanem akadályozó. Holott a vezetőnek úgy kellene irányítania, mint egy karmesternek, hogy mindenki jó helyen legyen és jól érezze magát ott ahol van. Emellett egy jó vezetőnek arculatot is kell adnia az iskolának, hogy az miben jobb más iskoláknál. A felmondásokat is elemezni kellene, mert azok a tantestület és a vezető elé is tükröt tartanak. A tantestületeknél is fontos a csapatszellem, és betartani azt a bizonyos láthatatlan etikai rendszert. Ha mindig a gyerek, a szülő vagy a kolléga a hibás, akkor el kell gondolkodnunk. Mennyire támogatjuk egymást? Látjuk-e egymás értékeit, vagy csak a hibáit? Gerjesztjük-e a tantárgyhierarchiát, hogy például a rajz és a tesitanár nem ér annyit, mint egy matektanár? Ezeket a kérdéseket is fel kell tennünk.
A nárcizmus ugyanis akkorára nőtt a társadalmunkban, hogy a most átlagos szintet tizenöt évvel ezelőtt még pszichiátrián kezelték. Hirtelen mindenki nagyon okos, megmondó ember lett, és ehhez már az arcát se kell mutatnia. Amikor a kompetenciákról beszélünk, a tudás és a készségek mellett az attitűd a legmeghatározóbb, hiszen az születéstől kedve épül be a gyerekbe, majd később hatással lesz a saját és a környezete életére is. A tudás növelhető, a készségek fejleszthetők, de az attitűdön változtatni generációs léptékű munka – emelte ki L. Ritók Nóra.
AZ ISKOLA A VÁLTOZÓ VILÁG TÜKRÉBEN
A szakember az előadásában azt is vázolta, hogy mi változott körülöttünk, és mi mindennek kell megfelelni.
– Először is nagyon megváltoztak a gyerekek. Emlékszem még azokra a rajzórákra, amikor kiadtam a feladatot és azon pontok mentén haladtunk, ahogyan azt a főiskolán tanultuk: célkitűzés, önálló munka, a végén pedig az értékelés. Egy idő után viszont azt vettem észre, hogy amennyiben tízpercenként nem teszem érdekesebbé a feladatot, a gyerekek leállnak, azt mondják készen vannak és leteszik a rajzot. Valami felgyorsult bennük és ennek az ingerdömping az oka. A figyelemkoncentráció hiánya társadalmi csoporttól függetlenül erősen jelen van. Időközben megnőtt a plusz pedagógiai munkát igénylő gyerekek aránya is az osztálytermekben, akik tanításához külön tudásra van szükség.
Azt mondjuk minden a családdal kezdődik. Amikor a családról van szó, leginkább két végletet figyelhetünk meg. Az egyik, amikor a szülő meggyőződése, hogy ő tudja a legjobban, ne a pedagógus és az iskolarendszer mondja meg, mit kell tennie. A másik végletre pedig szinte csak a paternalista, az utasító módszer hat, ők arra várnak, hogy valaki konkrétan megmondja mit és hogyan tegyenek, mint az orvosnál. Ugyanakkor ez is változik, mert a mesterséges intelligenciával leellenőriztetjük, hogy mit mondott az orvos és megkérdőjelezzük. A mindennapokban nagyon nehéz mindehhez igazodni.
A legnagyobb bűnösnek a digitális teret tartjuk. A digitalizáció részben megkönnyítette az életünket, másfelől viszont ismeretlen az idősebbeknek, míg a mai gyerekek sokkal komfortosabban mozognak benne. Másfajta kommunikációs tér jelent meg, új kifejezésekkel, hangulatjelekkel, amiket nem feltétlenül értünk. Ebből kellene valahogy kivenni a részünket, és ehhez segítségre van szükségünk. Nagy a szakadék a gyerekek és az ún. baby boomer generáció közt, akik még dolgoznak az iskolákban.
A digitális térrel a gondot a virtuális és a megtapasztalt valóság összemosódása is jelenti. Tanult embereknek is nehéz manapság megállapítani, hogy mi a valós és mi nem. Ennek megtanítása egyre fontosabbá válik, mert sok félrevezető út nyílik meg a gyerekek előtt is. A biztonságérzet alapja, hogy legyen mibe kapaszkodnunk, de mit tegyünk, ha már a saját szemünknek sem hihetünk. Ez egy olyan kihívás, amivel nem tudni hogyan fogunk megbirkózni – fejtette ki L. Ritók Nóra, aki a karriertörténetek változására is kitért.
– Az iskolának a munkaerőpiacra kellene felkészíteni a gyerekeket, de ez sem egyértelmű. Változtak ugyanis a karriertörténetek. A tanulás hosszú távú gondolkodást, tervezést igényel, de a pénz, a birtoklás mindenek fölött áll, és ez is társadalmi csoporttól független. Megfigyelhető, hogy amikor nélkülöző szülők jövedelemre tesznek szert, képesek észszerűtlen dolgokra költeni, például méregdrága edzőcipőkre és ruházatra, még akkor is, ha a hónap végén már nem lesz mit enniük. A fogyasztói világ és az érzelmi intelligenciánk közt is történt egy kis döccenés. De mi jelenti manapság a karriert? Pedagógusként már nem tudunk a gyerekeknek példát mondani arra, hogy tanuljon, mert akkor sikeres lesz. Nagy eséllyel a túlélési stratégiákkal küzdő szülei életéből sem ezt látja. Az internetes celebek világa is azt sugallja, légy önmagad, csak magad add, még akkor is, ha sugárzik belőled a bunkóság, mert akkor kapod a legtöbb lájkot, azt fogja mindenki nézni és ebből lesz pénzed. Ezek az üzenetek is eljutnak a gyerekekhez a digitális térből és ezek épülnek be jobban, mert ez a gyors, a látványos és nem kell hozzá erőfeszítést tenni. Míg a cégek megbízható munkaerőt várnak – dolgozókat, akikre évek múltán is számíthatnak –, a világ azt üzeni, ha valami nem tetszik, lépj tovább.
A JÖVŐ TANÍTÁSA
– Egy kínai üzletember felvázolta, hogy mit kell majd tanítania a jövő iskolájának: a testmozgást (az ülőmunka ellensúlyozására), a kreativitást (amit az AI sosem tud átvenni) és a szociális készségeket, amik meghatározzák az életünket. Minden mást elvégeznek a robotok. Erre még persze nem állunk készen. Egyes pedagógusoknál megfigyelhető a rutinhoz való ragaszkodás. Rutinból tanítani könnyű. Ha egy pedagógus húsz-harminc év tanítási pálya után is legnagyobb teljesítményének a szakdolgozatát tartja, azzal baj van. Sok pedagógussal találkoztam, aki azonnal elkezdte mondani, hogy miből írta a szakdolgozatát. Kit érdekel az ennyi év után? Hol a megújulás? Az lenne a lényeg – magyarázta a szakember, aki a pedagógusok teljesítményének az értékelése körüli dilemmáról is szólt.
– Magyarországon még senkinek sem sikerült egy jó pedagógus-értékelési rendszert kidolgoznia, ugyanis nem mindegy, hol tanítunk. A tehetséggondozás jól mérhető annak alapján, hogy például hány díjat nyertek a kolléga tanítványai. Tegyük hozzá, könnyű olyan iskolában villantani, ahova jó társadalmi hátterű gyerekek járnak, ahol a szülő is partner. Aki viszont egy leszakadó, szegregálódó iskolában tanít, ahol nincs szülői támogatás, mégis a bukásról kettesre-hármasra javítja a gyerek teljesítményét, az pedagógiailag nagyobb teljesítményt ér el, mégse jár érte se díj se dicséret. Magyarországon az állam két díjat alapított, egyik a Bonis Bona tehetséggondozási díj, amiből egyik évben egyszerre négyszázat is kiosztottak. A másik a Teleki Blanka-díj, a hátrányt kompenzáló pedagógusok számára, amiből sokkal kevesebbet ítéltek oda, és azután törölték is. Ez a különbség. Sikerorientált a világunk, csakhogy ez a világ nem csak olyan gyerekekkel van tele, akik ehhez igazodni tudnak.
Mi a közösségfejlesztésben hiszünk. Szerintem a jövőnket nem az egyéni érdekek mentén történő szerveződés fogja meghatározni, hanem a közösségek működése, képessé tevése. Egy tanulmányban olvastam, hogy könnyebb közösségi szinten változásokat elérni – amik azután visszahatnak az egyénre is – mintha az egyénnel foglalkoznánk. A kulcs a közösségfejlesztésben van, és a tudatos iskolavezetésben, a tantestületi közösségnél pedig kétszer érdemes aláhúzni a közösség szót – hallottuk L. Ritók Nórától.
Nyitókép: Elgondolkodtató előadást hallhattunk L. Ritók Nórától/fotó: Lukács Melinda
