HETI KÖRKÉRDÉS
Mennyire terheli meg a családi kasszát az iskolakezdés?
1. Tavasztól minden hónapban egy kicsit félreteszünk, mert különben baj lenne. 27%
2. Augusztus elején kisebb hitelt veszünk fel, majd tavaszig kifizetjük részletekben. 14%
3. Nagyszülőktől kérünk segítséget, a többit összekaparjuk. 18%
4. Nem jelent különösebb megterhelést az iskolakezdés. 41%
Amikor tavasszal megtudtam, hogy május 30-án ballag a kisfiunk az oviból, egyszerre minden érzés elöntött. Izgultam, hiszen az első mérföldkő végéhez érkezett, ledöbbentem, hogy ilyen gyorsan elröpült ez az öt év, amelyet az óvoda falai között töltött, féltem (és még most is félek) az újtól, mivel ebbe már beleszoktunk, már robotszerűen éltük a hétköznapokat, de leginkább büszke voltam, hiszen hatalmas utat tett meg. A gyomrom viszont egyre csak zsugorodott, ahogyan közeledett a nagy nap, mert tudtam, ezt követően egy új rendszer kezdődik, amelybe együtt kell majd beletanulnunk.
A ballagás csoda szépre sikeredett, a két tündéri óvónőnk mindent megtett, hogy abban a háromnegyed órában összefoglalja mindazt, amit a gyermekek ez alatt az idő alatt átéltek, és a végére egy kerek egész állt össze. A kisfiam volt az első, aki elsírta magát, teljesen őszintén potyogtak a könnyei, de nem ő volt az egyetlen, aki sajnálta az óvodás éveket. Mi szülők is szipogtunk a nézőtéren, majd a kis meglepetésünk alatt, amelyet mi készítettünk az óvónőknek, már nem tudtuk visszafogni a könnyeket, elragadtak az érzelmek, és mindenki sírt. Egy csodálatos közösséget hagytunk magunk mögött.
Talán még ekkor sem fogtuk fel teljesen, hogy szeptembertől a mi gyermekeink számára is becsengetnek. Június elején megtartották az első szülőértekezletet. Bár tudtuk, hogy az óvodai csoportból ki marad velünk, kik lesznek az ovis csoporttársból osztálytársak, az „idegen” szülőket még meg kellett ismernünk. Megkaptuk a tanszerlistát, milyen tantárgyra milyen füzet kell, tornafelszerelés stb. A sok információtól zsibogott a fejünk. Ezt követően nem sokkal a tankönyveket is kézhez kaptuk a könyvesboltból, viszont még ekkor sem akartam elhinni, hogy ez a valóság: a kisfiam elsős lesz.
Most pedig itt vagyunk. Augusztus közepén járunk, és már az ajtón kopog a szeptember. Mire kettőt pislogunk, már a csengő hangját halljuk. Egyre többször hangzik el a családunkban is az a mondat, amelyet még a kisfiam izgalommal fogad: két hét múlva iskola. Aláhúzom, hogy még, hiszen a következő nyáron talán már egy hangos negáció lesz a válasza. És bár örülök, hogy ő ennyire lelkes, ám még nem tudja, mi vár rá, hogy most már a délutáni játék helyett a leckét kell írni, tanulni kell, különórára járni. Ahogyan ő sem, úgy még mi sem tudjuk, hogy ezeket hogyan fogjuk megugrani, de erre lesz jó a szeptember eleji szabadságom, hogy ebbe beletanuljunk, közösen. Kialakítsuk az új rendszerünket, amelyben úgy tudunk működni, hogy közben nem veszítjük el az eszünket. Bár ki tudja, lehet ő lesz a ritka kivétel, aki szeretni fogja a sulit, és nem nyűgként éli meg az ott töltött időt.
A kisfiam és a pénztárcánk sem igazán érzi még, mi vár rá a következő 12 évben. Fogjuk rá, hogy az első osztályos tankönyvcsomagot könnyen megúsztuk, de a tapasztaltabb szülők „megnyugtattak”, ez évről évre nőni fog, mind mennyiségben, mind árban. Ez pedig csak az egyik része a költségeknek. Számos olyan kiadás van még, amely csak úgy kiszipolyozza a pénzt a tárcánkból: füzetek, azokra borítók, címkék a neveknek, íróeszközök, rajzfelszerelés, a ruházatról ne is beszéljünk, hiszen bokavillantó nadrágban mégsem küldhetjük el, amelyről már kilométerekről ordít, hogy bizony ezt a gyerek már kinőtte. Mindezek nagy részét a korábbi években támogatásokból fedezni tudták a friss iskolás szülők, mivel az elsős gyermekek egy olyan gazdag beiskolázási csomagot kaptak a Magyar Nemzeti Tanácstól és a Rákóczi Szövetségtől, amelynek köszönhetően évekig nem volt gondjuk pl. a temperára, vízfestékre, tolltartóra, és ami talán a legfontosabb, az iskolatáskára. Mivel ez az ajándék többezres kiadástól kímélte meg a családi kasszákat, érthető volt, hogy a magyarországi rendszerváltó választást követően, és előtte is, nagy volt az izgalom, és sok volt a találgatás, az idén vajon megkapják-e ugyanezt az iskolakezdő diákok. A megnyugtató válasz egy videó formájában érkezett a közösségi médiára, ahol bemutatták, mi minden került bele az idén a csomagba, emellett számos interjú és nyilatkozat is készült a témában, így már biztos, a mintegy 1300 vajdasági magyar elsős ismét átveheti ezt az ajándékot.
Vannak viszont olyan családok, akik nem engedhetik meg az új ruhát, a szép tanfelszerelést, a friss és új illatú könyveket a gyermekük számára. A szegény családoknak az iskolakezdés egyet jelent a félelemmel, ugyanis nekik az is hatalmas kérdés, hogy a legszükségesebb dolgokat miből teremtik meg a csemetéik számára. Az egymástól öröklés sajnos nem minden esetben lehetőség, hiszen a tankönyvlista folyamatosan változik, mindig új kiadások kerülnek a piacra, amelyeket a változó idő és a folyamatosan fejlődő tudomány miatt új információkkal bővítenek, így az idősebb testvér által használt tankkönyv már nem biztos, hogy megfelelő. Éppen ezért nagyon fontos, hogy amennyiben tudunk, segítsük ezeket a családokat – ha csak egy csomag színesceruza-készlettel is, de jobb érzés a kis csöppségnek a nagy ceruzával színezni, mint a tavalyról maradt agyonhegyezett csonkkal.
