A szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon működő Al-Duna Műhely csaknem egy évtizede végez terepmunkát a délvidéki szórványban. A Székelykevén, Sándoregyházán és Hertelendyfalván végzett munka számos tudományos mű alapjául szolgált. A műhely nemrégiben Márton Áron Emlékérmet kapott a XII. Kárpát-medencei Szakkollégiumi Konferencián, az ELTE Márton Áron Szakkollégiumától. Az elismerésről dr. Fehér Viktorral, a műhely vezető mentorával, az MTTK oktatójával beszélgettünk.
Hogyan indult az Al-Duna Műhely? Milyen volt a kezdetekben, és most hová fejlődött?
– Az Al-Duna Műhely folyamatosan terepmunkát végez a délvidéki szórványban, a bukovinai székelyek, valamint bolgárok, szerbek és szlovákok által lakott településein. A kezdeményezés 2017-ben indult. A Kiss Lajos Néprajzi Társaság és annak akkori elnöke, dr. Szőke Anna tanulmányútja keretében Székelykevére látogatott. Ekkor dr. Raffai Juditot kérte fel a kutatómunkára, Judit pedig engem vont be társszervezőként. A Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karról és a Pécsi Néprajzi Tanszékről érkeztek a hallgatók, hiszen én is akkor voltam mesterképzős hallgató Pécsen. Ebből született meg az ötlet, hogy érdemes lenne visszatérni ebbe a térségbe és egy állomásozó terepmunkát folytatni, folyamatosan nyomon követni a változásokat és így újabb adatokhoz jutni.
Mennyire nyitottak a helyiek arra, hogy megosszák történeteiket és hagyományaikat? Fontos számukra, hogy az értékeket továbbadják?
– Nagyon örültünk annak, hogy befogadó közegre találtunk mindhárom faluban. Szinte már távoli családtagként tekintenek ránk, olyanokként, mint akik a külföldi munkavállalásból évente egyszer-kétszer hazalátogatnak. A kapcsolat pedig kölcsönös, mi is nagyon szeretünk hozzájuk visszajárni. A helyiek sokszor rácsodálkoznak, hogy érdeklik a fiatalokat olyan történetek és események, amelyekről korábban azt gondolták, hogy senkit sem érdekelnek, úgyhogy igen, fontos számukra, hogy átadják a bennük rejlő tudást.
Milyen szakmai fejlődést jelent a hallgatóknak, hogy részt vehetnek a kutatásokban?
– Az MTTK oktatóival: dr. Raffai Judittal, dr. Vukov Raffai Évával és dr. Németh Ferenccel már az elejétől fogva úgy gondoltuk, hogy ez is egy tanulási forma. A hallgatók ugyanis a terepen közvetlen tapasztalatokat szerezhetnek arról, hogy milyen is valójában a vajdasági magyar társadalom. Ennek az előzménye, hogy Penavin Olga tanárnő a hallgatókat vitte a jugoszláviai magyarok által lakott területekre. Sokan megfordultak a mai Horvátország, illetve a mai Szlovénia területén is, ahol szintén magyarok laknak. Valójában ennek a gyakorlatnak egy része került át aztán a mi irányításunk alá. Azt gondoljuk, hogy a frontális oktatáson és a tanteremben zajló oktatáson túl ez az, ami a leginkább hatással lehet a hallgatókra. Ez valójában egy tanulási forma, amire most már szeretnénk egy módszertant is felépíteni, és még rendszeresebbé tenni a felsőoktatásban. Az első megközelítés mindig egy félig strukturált interjú, amelyben a jelen és a múlt társadalmi problémáira helyeződik a hangsúly. A hallgatóknak lehetőségük van arra is, hogy a saját érdeklődésük mentén végezzenek kutatómunkát. Jellemző, hogy az óvodapedagógia szakos hallgatók olyan témákat választanak, amelyek a néphagyomány keretében is felszínre kerülnek, mint például a népi gyermekjátékok, a női sorsok, életpályák és egyebek. Hertelendyfalván például az aratóünnepség, a tojásírás, a csumázás, a külföldi munkavállalás, a varrottas, vagy mesemondók életpályája került a figyelem középpontjába. A médiaszakos hallgatókat pedig olyan témák foglalkoztatják, amelyek társadalmi, anyagi, gazdasági és egyéb kérdéseket ölelnek fel. Ilyen például a bombázás időszaka, illetve a két- és többnyelvűség szociolingvisztikai megközelítése, a médiahasználat vagy a vallási együttélés.
Milyen tervei vannak a műhelynek a következő évekre?
– Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy az elmúlt években több kiadvány is megjelent a három településen végzett kutatás keretében. Ebben hallgatói munkák is vannak, illetve olyanok is, amelyekben az oktatók tudományos közönség elé szánt munkái jelentek meg. Nagyon sok konferencián vettünk részt, az oktatók és a hallgatók is egyaránt. Azt gondolom, hogy a Márton Áron Szakkollégium által a műhelynek ítélt emlékérem a bizonyítéka annak, hogy a törekvéseket látják a határainkon túl is, ebben az esetben Magyarországon, és azok az ő értékelésük szerint kimagaslók. Ezt az utat szeretnénk még inkább kiszélesíteni az elkövetkező években. A műhelyhez csatlakozó hallgatóink tapasztalatainak összegyűjtésével szeretnénk egy olyan rendszert kialakítani az MTTK-n, akár Vajdaságban, amelynek keretében állandóvá és a felsőoktatás részévé válhat a terepmunka, és annak szinte mindegyik társadalomtudományi megközelítése. Emellett szeretnénk még inkább megerősíteni azokat, akik további kutatómunkát végeznének, hogy ebből konferenciaszereplések és további ösztöndíjak, kiadványok születhessenek a jövőben.
Mit jelentett önnek a Márton Áron Emlékérem?
– Nagyon meglepődtem és egyszerre hálás is voltam. Egyből dr. Raffai Judit tanárnőre gondoltam, akivel már korábban beszéltünk arról, hogy 2027-ben lesz tízéves a műhely. A megboldogult tanárnő jó utat választott, hiszen az utolsó csaknem tíz évében azzal foglalkozott, amely a legtöbbet adta a körülötte lévő fiatalabb kollégáknak és a hallgatóknak.
Nyitókép: Fotó: Fehér Viktor Facebook-oldala
