Augusztus 13-a és 16-a között szerbiai és külföldi zenekarok lépnek fel a Nišville jazzfesztiválon.
A fő programban csütörtökön fellép Vlatko Stefanovski triója, az Incognito, Kal, Zejna. Pénteken mások mellett Paquito D’Rivera triója, a Boney M koncertezik, szombaton a Kjoto Jazz Massive, a The Amy Winehouse Band lép közönség elé.
Vasárnap olyan hazai együttesek koncerteznek, mint a Daltoni, a Galija, a Lavina és a Bohemija.
A Nišville jazzfesztivál Open Stage színpadán az ingyenesen látogatható program idén is több zenei műfajt vonultat fel, a dzsessztől és a funktól kezdve a rockon és a blueson át egészen az R’n’B-ig és a neo-soulig. A hazai fellépők mellett Magyarországról, Oroszországból, Olaszországból, Bulgáriából és Görögországból érkeznek közreműködők.
A program ma, augusztus 13-án 19.30-kor a niši Triput koncertjével kezdődik. Az együttes már három évtizede van jelen az alternatív zenei színtéren. Őket 20.30-tól a Belgrade Funk Combo követi, amelyben a szerbiai rock- és dzsesszélet több ismert zenésze játszik. A zenekar közvetlenül a fesztivál előtt jelentette meg Spin című szerzeményének videóját, amellyel készülő harmadik albumát harangozza be. Az első este magyarországi fellépője a Symbiosis 5 lesz. A fiatal együttes tavaly harmadik helyezést ért el a krakkói Jazz Juniors versenyen, Nišben 21.30-tól lép színpadra. A csütörtöki programot 22.30-tól az újvidéki Spare Cats dzsesszegyüttes zárja. Pénteken 19.30-kor a belgrádi Phony Job nyitja az estet, amely a hatvanas évek zenei világát ötvözi kortárs irányzatokkal. Ezt követi az orosz–szerb Golubi i Bezumnye Kashevary, amely az art rock, a drone és a dark folk elemeit vegyíti. A valjevói Musical Doctors 21.30-tól a blues, a dzsessz, a funk és a rock fúzióját mutatja be, az estét pedig 22.30-tól a Jungle Leez & Rollpicker’s Band zárja a hiphop, a funk és az R’n’B ötvözetével. A szombati programot 19.30-kor az olasz–bolgár Caroleo–Gichev Hammond Organ Trio kezdi. Utánuk a 2021-ben alakult niši Richard II lép fel, amely a Nišville-en mutatja be új, saját szerzeményekből álló műsorát. Hangzásukban a dark R’n’B, a sophisti-pop és a neo-soul mellett továbbra is jelen vannak a funk és a diszkó elemei. 21.30-tól a The Quad Bones játszik, amelynek négy harsonása Cory Wilcox, Nemanja Zlatarev, Uroš Silaški és Aleksandar Pešić. A formációt Nenad Kojić dobos, Aleksandar Uzelac zongorista, Ervin Malina basszusgitáros és Jevrem Ćosić gitáros egészíti ki. A Nišville Open Stage idei programját 22.30-tól a szaloniki Gangtet hip jazz kvartett koncertje zárja.
Nyitókép: Paquito D’Rivera/fotó: Nišville fesztivál



