A kisgyermekes családok részvételével szerdán délelőtt Adán a sétányon interaktív gyermekfoglalkozásokkal vette kezdetét a Nagyboldogasszonyi népünnepély, amelyet huszonnyolcadik alkalommal tartanak meg. A helyszínen a szalmabálákból kialakított fészekben telepedtek le a kisgyermekek a szüleik és a nagyszüleik társaságában a Családi fészek címmel meghirdetett interaktív gyermekfoglalkozáson. A résztvevők Barsi Zsuzsannának és Bagány Andreának, a Čika Jova Zmaj Iskoláskor Előtti Intézmény óvónőinek vezetésével mondókáztak, népi játékokat játszottak, valamint kézműves-foglalkozáson vettek részt. Ezzel egy időben az adai színházteremben tizen-egynéhány kisiskoláskorú gyermek részvételével Mácsai Mónika magyarkanizsai drámapedagógus megtartotta háromrészes drámapedagógiai foglalkozássorozatának első állomását, amit csütörtökön és pénteken újabb követ.
A gyermekfoglalkozást megelőzően a sétányon megtartott megnyitón megjelent ft. Szungyi Károly adai esperesplébános, Maksó Éva könyvtárigazgató, Sóti Éva, az Aranykapu ME elnöke és Barna Helga kórusvezető.
– A háromnapos programmal szeretnénk a vallási ünnepet szélesebb közösségi és kulturális tartalommal megtölteni. Hagyományt őrzünk, mivel az idei rendezvényt már huszonnyolcadik alkalommal rendezzük meg. Ugyanakkor új programokkal szeretnénk megszólítani a gyermekeket, fiatalokat, családokat és az idősebb generációt is – nyilatkozta Maksó Éva a megnyitón. – Fontos számunkra, hogy Ada közössége együtt ünnepeljen: legyen itt helye a hitnek, a zenének, a művészetnek, a hagyományoknak, a családi programoknak és egyszerűen annak az örömnek, hogy együtt vagyunk. Azt szeretnénk, hogy a Nagyboldogasszonyi népünnepély Ada egyik olyan közös ünnepévé váljon, amelyhez minden generáció saját élményt és saját történetet tud kapcsolni – mondta a könyvtárigazgató.
A népünnepély szerdai programja este áhítattal és a Virtuoso Orchestra kvartett komolyzenei koncertjével zárult az adai Szentháromság-templomban. A koncertre a belépő önkéntes adomány volt, amellyel a templomi orgona felújítását támogatták a látogatók. A rendezvényen szerda délután egy váratlan esemény miatt sajnos elmaradt a Zsuffa Tünde írónővel tervezett könyvbemutató és beszélgetés.
A népünnepély csütörtökön és pénteken a már előre bejelentett programokkal folytatódik.
Nyitókép: Gyermekfoglalkozással kezdődött meg a Nagyboldogasszonyi népünnepély (Csincsik Zsolt felvétele)



