Javában tart a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Desiré nemzetközi regionális kortárs színházi fesztiválja. A rendezvénysorozat első eseménye könyvbemutató volt. Az Urbán András – A szabadság útjain című tematikus monográfiakötetet a Kortárs Galériában mutatták be. A fesztivált a belgrádi Atelje 212 produkciója, Boris Liješević szerzői projektuma, Az én színházam című előadás nyitotta meg. Ugyanaznap a közönség a francia–olasz koprodukcióban készült Lento e Violento előadást tekinthette meg.
Az Urbán András – A szabadság útjain című könyv a kragujevaci Knjaževsko-srpski teatar gondozásában jelent meg szerb nyelven, a Joakim utódjai kiadás részeként. A színházművészethez való kimagasló hozzájárulásáért Urbán András 2014-ben kapta meg a Joakim Vujić-díjat.
A könyvbemutatón Urbán Andrással és Ana Tasić teatrológussal, színi kritikussal, a monográfia szerzőjével és szerkesztőjével dr. Branislav Filipović beszélgetett.
Ana Tasić évek óta kíséri Urbán András rendező tevékenységét, és mint azt mondta, szinte szükségét érezte annak, hogy dokumentálja a művészi fejlődését, változását, formálódását. Átfogó képet adjon az előadásairól, ugyanakkor részletekbe menően foglalkozzon azzal, hogy az alkotómunka milyen fázisain ment át. Ennek kísérhetősége és átláthatósága végett a szövegeket kronológiai sorrendbe rendezte. A könyvbemutatón a szerző kiemelte, hogy gyorsan megtalálta önmagát Urbán András előadásaiban, és habár szereti a radikálisabb hozzáállású avantgárd produkcióit, hozzá mégis közelebb állnak azok az előadások, amik kiindulópontjaként klasszikus drámához nyúl kísérleti eszközökkel, mert ilyenkor egy újfajta színházi varázs történik. Urbán András egyebek közt arról beszélt, miként éli meg azt, hogy magyar kisebbségiként alkot Szerbiában, de mint azt kiemelte, sohasem állt előítéletekkel az alkotómunkához.
Urbán Andrást, mint a fesztivál igazgatóját, az idei Desiréről is kérdeztük:
– Jó érzés eljutni oda, hogy tizenhetedszer is megnyithatjuk ezt a fesztivált. Sok időbe telt és sok munka áll mögötte. Minden alkalommal, amikor elkezdődik a Desiré, büszkeséget érzek és arra törekszek, hogy a csapattal mindig is büszkék legyünk. Annak ellenére, hogy idén kisebb a fesztivál, kevesebb az előadás, mégis egy minőséges és jó rendezvényt állítottunk össze. Az biztos, hogy lehetett volna jobb és nagyobb is, de most így sikerült. Az elmúlt években meg kellett tanulnunk azzal élni, hogy csak addig nyújtózkodhatunk, ameddig a takarónk ér. A támogatásokkal kapcsolatban nem érzek elégedettséget, megyünk tovább és örülünk a fesztiválnak. Idén is gyorsan elkeltek a jegyek, talán még egy-két előadásra maradt, esetleg pótszéken.
Az elmúlt években sokat dolgoztunk azon, hogy eljussunk a közönségig. Erre mindenféle kommunikációs vonalat kihasználtunk. Már az első Desiré fesztiválnál nyilvánvaló volt, hogy a szabadkai közönségnek sokat jelent ez a fesztivál. A Desirét nagy színházéhséggel, szeretettel és örömmel várják a nézők Szabadkán, holott három színház és több társulat is működik a városban. Nyilván a fesztivál más, mint a színházak hétköznapjai, de szerintem ez mégis inkább annak tulajdonítható be, hogy itt olyan emberek élnek, akiknek egyértelműen szükségük van a színházra és szeretik ezt a fesztivált. Azt gondolom, a Desiré hozzájárul ahhoz, hogy ez a város városias legyen, és nem lehet kétségbe vonni a jelentőségét. Ünnepnek élem meg a Desirét, a másfajta színház ünnepének is, ami tud, mer és akar beszélni – hallottuk Urbán Andrástól.
Nyitókép: Urbán András, Branislav Filipović és Ana Tasić/Fotó: Molnár Edvárd
