2025. november 11., kedd

Úton, derűvel

Tordán járt a Jó Pajtás szerkesztősége

Bár az ég borongósnak látszott, közel sem volt borús a kedve a Jó Pajtás csapatának, amely pénteken Tordára látogatott, a Banatsko Karađorđevo-i Nikola Tesla Általános Iskola Ady Endre kihelyezett tagozatának diákjaihoz. Itt a harmadikos, az ötödikes és a hetedikes tanulóknak tartott rövid, de annál élménydúsabb előadást gyermeklapunk szerkesztősége. A gyermekek ezúttal is nagyon ügyesen teljesítettek kvízjátékunkban, a nyertes pedig büszkén vette át ajándékát.
Az előadás után az alsósokat arról kérdeztük, mit szerettek a Mézeskalácsban, és mi tetszik első ránézésre a Jó Pajtás újságban, a felsősöknek pedig a gyermeklappal kapcsolatos javaslataira  voltunk kíváncsiak. 
Torma Antoán harmadikos tanuló elmondta, ő mindig a végére lapozott először a Mézeskalácsnak, hiszen ott volt a kvíz és a kifestő.
– Nagyon szeretem az informatikai dolgokat, ezért szerintem a Jó Pajtásban a TUD-TECH lesz a kedvenc rovatom – fogalmazott Antoán.
A felsősök egyetértettek abban, hogy semmit nem változtatnának a Jó Pajtás jelenlegi felépítésén, és egyenként kiemelték, mi tetszik nekik leginkább a lapban.
Rúzsa Hanna ötödik osztályos tanuló kifejtette, különösen tetszik neki, hogy a posztereket az olvasók igényeihez igazítják.
– A kézműves aktivitásokat is szeretem a lapban. Mindig van mit kivágni, hajtogatni, ragasztani, színezni. A rajzolási útmutatókat is rendszeresen követem, és az is tetszik, hogy a mi írásaink és rajzaink is megjelennek benne – fejtette ki Hanna.
A rajzolási praktikákat Dobai Kornél hetedik osztályos tanuló is mindig kipróbálja.
– A Jó Pajtás színes, rengeteg minden van benne. Az új képregénysorozat kifejezetten tetszik, a posztereket meg gyűjtöm, úgyhogy mindig várom a következőt – mesélte Kornél, és hozzátette, hogy a nyereményjátékokat is követi.
Benák Imola hetedik osztályos tanuló a teszteket és a sztároldalt emelte ki kedvenceként.
– Az ifjúsági regényrészleteket rendszeresen olvasom, hétről hétre – nyilatkozta Imola.
A Jó Pajtás körútja még nem ért véget, úti céljaink között még számos település szerepel.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Csapatunk a tordai diákokkal/Fotó: Péter Edit