A nyolcvanas évek egyik legmegrázóbb esete Molnár Csilla öngyilkossága volt. A második világháború után Magyarországon nem szervezetek szépségválasztást, ezért amikor 1985-ben végre megtartották, szinte történelmi eseménynek számított. Mégis balul sült el. A szépségkirálynő Molnár Csilla lett, aki a világversenyen is remek eredményt ért el, a következő évben mégis öngyilkosságot követett el. Mielőtt még betöltötte volna a tizennyolcadik életévét. Azután Magyarországon 1989-ig ismét nem tartottak szépségversenyt. Molnár Csilla halála óta negyven év telt el, de az akkori történések a mai napig is borzolják a kedélyeket. Ezt a témát járja körbe Szenteczki Zita budapesti rendező, az alkotócsapatával és a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház színészeivel. A szépség meggyilkolása című előadás bemutatója pénteken lesz. A produkcióról Szenteczki Zitával beszélgettünk.
Miért esett a választásod erre témára?
– Régóta foglalkoztat Molnár Csilla története. Amikor megválasztották, tizenhat éves volt, és tizenhét évesen hunyt el. Egy évre rá készült egy dokumentumfilm, Szépleányok címmel, amit Dér András és Hartai László készített. Nagy hatást tett rám az alkotás, az előadásunk szövegkönyvét is erre alapoztuk. Eperjesi Ágnes képzőművész néhány éve képzőművészeti és elméleti szempontból is újra felszínre hozta Molnár Csilla ügyét, és könyve is megjelent Érezze megtiszteltetésnek címmel. Tavaly pedig Futács Károlynak, Molnár Csilla volt szerelmének jelent meg egy regénye Záróra a Gyöngyhalászban címmel. Úgyhogy forog a téma a mai napig is.
Milyen oldalról közelíted meg?
– Foglalkoztatnak a személyes dokumentarista történetek és azok összefüggései a nagy mítoszokkal. A készülő előadásban egymásra vetítem-vetítjük Horváth Panna írótársammal Molnár Csilla történetét és Iphigenia feláldozását, Euripidész Iphigenia Auliszban című darabjából. Az egyetemen Karsai György klasszika-filológus tanított, aki fantasztikus szakember és pedagógus egyszerre. Első vizsgarendezésem pedig az Iphigenia Auliszban volt, úgyhogy ez a történet mindig velem van, és most örülök, hogy másik szemszögből újravizsgálhatom.
Eleinte volt bennem némi kétely, hogy Molnár Csilla esete eléggé univerzális-e, de mind jobban beleástam magam a témába, annál inkább megbizonyosodtam, hogy egy olyan parabolát ad, ami mindenkor és mindenhol fontos. Mindebben különösen a társadalmi felelősségvállalás része érdekel. A szocializmusban vagyunk, ahol egy kapitalista, versenyszemléletű esemény kezd beszüremkedni. A középpontban találjuk Molnár Csillát, a kamaszlányt a küzdelmeivel, köré helyezkedik a család, a környezete, az ország és az állapota, a minta, a nyugati hatások, és így tovább. Ami engem rendezőként foglalkoztat, hogy ezek hogyan hatnak egymásra. A darabot Horváth Pannával írtuk és belevettük a szépségipar buktatóit is. Molnár Csilla öngyilkossága valószínűleg inkább kétségbeesett figyelemfelhívás volt, mint valódi döntés, hogy befejezi az életét. Úgy tudni, az anyjának azt mondta, hogy nem akar meghalni és megpróbálta kihányni a gyógyszereket, de az is időbe telt, mire a mentősök kiértek, mert a mentőben félúton kiderült, hogy egy másik községhez tartozik az eset, egyik mentőautóból áthelyezték egy másikba, rengeteg időt vesztettek így. A halála nem vezethető vissza egy okra.
Olyan korról van szó, amikor még nem létezett az online tér...
– A közösségi hálót direkt nem raktuk bele, de abban bízom, hogy a néző elgondolkodik a mai idők veszélyforrásain, és mivel az előadásban utalunk az ógörögökre és a szocializmusra, automatikusan hozzáadja a mostani kort is. A szépség megítélése szubjektív dolog. A versenyesítését, a like-vadászatot pedig kifejezetten kártékonynak és személyiségtorzítónak találom. Molnár Csilla története is jó példa erre.
Maradt utána egy dal, Homonyik Sándortól az Álmodj királylány, amit gyakran adnak le retró rádiók...
– Ez a dal konkrétan Molnár Csilláról szól, hozzá írták a halála után, és most elárulom, hogy benne lesz az előadásunkban. Szerda Árpád, a zeneszerzőnk újrahangszerelésében és Kucsov Borisz megható előadásában.
Mire számíthat a néző az előadás mozgás- és látványvilágával kapcsolatban?
– A koreográfusunk, Mezei Bence nagyon izgalmasan dolgozik, különleges mozgásnyelvet teremtett az előadásnak, a szocialista atlétikabajnokság mozdulatait vegyíti az ógörög történetszál inspirálta vadászat-mozgással. A látvány pedig Lázár Helga munkája, ami ötvözi a balatoni kisváros és a fővárosi pompa világát. Mindaz, amiről szól ez az előadás, találkozik a mozgásban és a látványban is.
Milyen dolgozni a KDSZ színészeivel?
– Kicsi társulat, de nagyon progresszív és ismert Magyarországon is. Követem a tevékenységüket, több előadásukat láttam, mégis minden várakozásomat felülmúlta az, ahogyan dolgoznak: elképesztő energiával és morállal. Nagyon jó velük próbálni. Nem először vagyok viszont Szabadkán, csaknem tíz évvel ezelőtt rendeztem a Szabadkai Gyermekszínházban A királykisasszony, akinek nem volt birodalma című előadást.
Nyitókép: Fotó: Szabó R. János
