2025. június 20., péntek

A bajai csapat győzött

A bácskossuthfalviak is kicsit részesei voltak e sikernek

Véget ért a több hónapon keresztül tartó történelmi verseny. Háromtagú középiskolás diákcsoportok mérték össze tudásukat a trianoni eseményekről. A Kárpát-medence minden részéről jelentkezett mintegy 160 csapat. A versenyzők írásbeli dolgozatokat készítettek, majd projektfeladatokat kellett készíteni, riportok, néhány perces kisfilmek formájában. A háromszintes vetélkedőt a Trianon Múzeum és a Történelemoktatók Országos Szakmai Egyesülete szervezte.

Az izgalmas verseny második körébe 40 csapat jutott be. Az anyaországi középiskolásoknak versenyfeladatként látogatási színhelyül valamely külhoni helységet kellett választaniuk. Olyant, ahol jelentős események történtek 1914–1920. között. Ahol a világháborús emlékhelyeket még napjainkban is ápolják.

A versenyen társaival részt vett Füstös Ákos, a bajai gimnázium diákja is, aki meggyőzte az előkészítő tanárt és a diáktársakat, hogy Bácskossuthfalvára kell eljönni a rokonaihoz és azok majd segíteni fognak. El is jöttek, több alkalommal is. Az itteni helytörténészek is készségesen segítettek, hogy a bajai diákok a projektfeladatot minél jobban el tudják készíteni. Ákosék álmodni sem mertek arról, hogy a 40 csapat közül bejutnak a legjobb húsz közé. Ez pedig megtörtént és döntősök lettek!

Május utolsó napjaiban került sor a kimerítő döntőre Várpalotán, a Trianon Múzeumban. A bajai kisvárosi csapat maga mögött hagyta a budapesti, győri, pécsi, miskolci…diákokat  és számos külhoni csapatot is. Győztesek lettek!

Ennek a bajai sikernek egy kicsit a bácskossuthfalviak is részesei voltak.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: tortenelemoktatok.hu