Szabadságharc

A zentai Művelődési Házban mutatták be csütörtökön Tóth Péter Lóránt versvándor és Kálló Béla színművész Szabadságharc – Arany és Petőfi barátságának két éve című diákelőadását. Brestyánszki Boros Rozália darabját Kálló Béla rendezte.
Az előadás szereplői elmondták, hogy a két költő történetét és legendás barátságát bemutató előadás 2018-ban készült el, azóta nemcsak Vajdaságban, hanem számos Kárpát-medencei és azon túli településen is játszották, köztük Prágában, Zágrábban, illetve egy kanadai turnéra is elvitték a darabot. Igyekeztek minden olyan vajdasági településen megfordulni, ahol magyar közösség él, beleértve a legkisebb szórványközségeket is.
– Az idő, mint a jó bor, tette a dolgát, az előadás mára beért. Nehéz anyagról van szó, hiszen van ennek a szövegnek egy intellektuális vonzata, amit meg kellett érteni, meg kellett ragadni, és magunkévá kellett tenni. Ez a folyamat már a legelején elkezdődött, és ez a hat év jót tett az előadásnak. Ahogy mi értünk, úgy ért velünk a szöveg is. Azok a nézők is hangsúlyozták a darab fejlődését, akik látták az elején is, meg látták most is. Szerintük ez már szinte nem ugyanaz az előadás, pozitív értelemben – mondta Kálló Béla, és hozzátette, hogy ez az ő számukra nagy sikerélményt jelent.
Tóth Péter Lóránt szerint Arany és Petőfi két különböző ember: egyikük mélyen istenhívő, presbiteriánus családból származik, másikuk a „természet vadvirága”, aki zabolázatlan csikóként járta a Kárpát-medencét:
– Ennek ellenére nagyon jól kiegészítették egymást. Arany János nyugalma, békeszerető természete próbálta visszahúzni Petőfit, hogy ne rohanjon Segesvár felé, Petőfi tüze és lánglelkülete pedig egy óriási tiszteleten alapuló barátságot tett lehetővé kettejük között. A két különböző ember észrevette a másikban a zsenit. Ebből olyan kapcsolat alakult ki, ami számunkra is példaértékű lehet. A különbözőségek helyett a közös pontokat keresték, ezen a szálon haladva tudtak a saját lehetőségeikhez képest egy olyan Magyarországot építeni, ami a mai napig tanulságos lehet.
Kálló Béla szerint az előadás igazi tétje az volt, hogy Arany János és Petőfi Sándor barátságát megismerték, Kálló Béla és Tóth Péter Lóránt barátságát pedig rajtuk keresztül megerősítették:
– Kevés ma az igazi példakép, akikbe kapaszkodhatunk, és akikből merítkezhetünk morális és etikai színtéren. Arany és Petőfi azonban kiváló segítség lehet számunkra ebben. Bízom benne, hogy ahogy a mi kettőnk barátsága erősödött a darab által, úgy mások is felismerhetik ennek a jelentőségét. A huszonegyedik század egy sajátos létformára készteti az embert, ami nem a közösségben, hanem az egyéni létformában keresi az egzisztenciáját. Pedig az ember közösségre van rendeltetve, abban vagyunk jók, ha közösségben csinálhatunk valamit. A színház kiváló csatorna ennek a közvetítésére, hiszen élő közeget teremt ennek a két embernek, hogy igazán meg tudják mutatni az egymásra utaltságukat és a szeretetüket.