2025. szeptember 14., vasárnap

FRISSÍTETT – Egyetemisták: A rendőrség CN-gázt vetett be a tiltakozók ellen

Az újvidéki Természettudományi-matematikai Kar (PMF) laboratóriumi vizsgálatai kimutatták, hogy a rendőrség szeptember 5-én az egyetemi kampuszon a tiltakozó egyetemisták, tanárok és polgárok ellen veszélyes CN-gázt is használt, ezért a hallgatók vizsgálatot és felelősségre vonást követelnek az érintett illetékesekkel szemben.

A blokádot fenntartó egyetemisták a közösségi oldalakon tették közzé az eredményeket, amelyek szerint a bevetett könnygázok között jelen volt a CS (orto-klórbenzilidén-malonitril) és a CN (kloroacetofenon) is.

A közleményben hangsúlyozták, a CN veszélyes az emberi egészségre, károsíthatja a szaruhártyát és a tüdőt, magas toxicitása miatt pedig a legtöbb országban már kivonták a forgalomból. Először 1871-ben szintetizálták Németországban, Japán a 30-as években Tajvan megszállása alatt vetette be, majd a 70-es évektől a kevésbé veszélyes CS-gázzal váltották fel.

– A CN-gáz alkalmazása nem tömegoszlatás, hanem saját polgáraink mérgezése – áll a hallgatók közleményében.

Az egyetemisták vizsgálatot és büntetőjogi felelősségre vonását követelik „azon személyeknek, akik engedélyezték egy ilyen veszélyes gáz használatát”. A lakosságnak és a rendőröknek egyaránt maszkok viselését javasolják, mivel csak a speciális szűrővel ellátott védőfelszerelések képesek megóvni a CN- és CS-gázoktól.

– A Belügyminisztérium tagjainak és minden illetékes szervnek üzenjük: készek vagyunk az általunk gyűjtött minták egy részét átadni további független vizsgálatra. Mi nem félünk az igazságtól és kiállunk az eredményeink mellett. Ti mikor mutattok bátorságot és átláthatóságot? Vagy továbbra is eltitkoljátok azt, amihez a közvéleménynek joga van? – fogalmaztak a hallgatók.

A PMF hallgatói közölték: gyanút keltett, hogy a rendőrök a szeptember 5-i beavatkozás után zseblámpa fénye mellett gyűjtötték össze az elhasznált könnygázgránátokat. Ezért döntöttek úgy, hogy szervezetten begyűjtik az összes elérhető bizonyítékot, köztük a használt, sokszor megjelölés nélküli vagy szándékosan lekapart jelzésű kanisztereket, és független elemzésnek vetik alá őket, hogy kiderüljön: valóban könnygázt vagy más, törvényellenes és veszélyes szert alkalmaztak-e.

A vizsgálatok a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően, gázkromatográfia-tömegspektrometria (GC-MS) módszerrel készültek, amelyet világszerte akkreditált laboratóriumok is használnak.

A Belügyminisztérium ma közleményben reagált azokra a vádakra, amelyek szerint a rendőrség tiltott vagy veszélyes vegyi anyagokat vetett volna be a szeptemberi újvidéki tüntetéseken. A tárca határozottan tagadta, hogy ilyen eszközök birtokában lenne.

– A rendőrség által használt eszközök szigorúan szabályozottak, hivatalosan engedélyezettek és az előírt mértékű alkalmazás mellett nem ártalmasak sem az emberek egészségére, sem a környezetre. Konkrétan, a rendőrség kizárólag az MN-01 jelzésű, CS-gázt tartalmazó vegyi lövedékkel, valamint az RB-N2 jelzésű kézigránáttal rendelkezik, amely szintén CS-gázt tartalmaz – közölte a tárca.

Hozzátették, ezek az eszközök hivatalosan jóváhagyott listán szerepelnek, alkalmazásuk törvényes és összhangban van a nemzetközi standardokkal.

– Az alaptalan állítások, miszerint a rendőrség veszélyes vagy tiltott vegyi anyagokat használ, súlyos félrevezetése a közvéleménynek, indokolatlan pánikkeltés, valamint a rendőrség tekintélyének csorbítása – hangsúlyozták a közleményben.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A CN-gáz a leggyakrabban használt CS-től toxikusabbnak és kevésbé stabilnak tartják, ezért a legtöbb országban már kivonták a forgalomból (Fotó: Beta)