Az idén nyáron kevesebb jutott a tiszás élményekből és valahogy hiányérzetünk van. Mintha nem lett volna teljes a nyár, olyan megfoghatatlan szomorúság fog, ha eszembe jut, hogy egy hónapig nem úsztunk benne.
Pedig a nyár kiválóan kezdődött. Már június elején strandoltunk, a víz gyorsan melegedett, időben megkezdtük a szokásos tiszás délutánjainkat, úgy tűnt, szinte végtelen nyár elé nézünk, aztán mégis hosszú szünet következett. A tiszavirágzás mintha megindult volna, aztán megtorpant, le is hűlt a levegő, de közben a folyó kezdett furán viselkedni, és hiába melegedett vissza a levegő és vele együtt a víz is, a kérésznász elmaradt. Akkor már tudni lehetett, hogy valami nagyon nincs rendben, de azért még lenéztünk a strandra, újra úsztunk, nem akartuk elhinni, hogy megváltozott valami, viszont furán szaglott a víz, és néhol zöldes hab úszott a tetején. Hiába mentünk beljebb, ott sem volt tisztább. Aztán a horgászok is panaszkodni kezdtek, egyre több hír jelent meg azzal kapcsolatban, hogy fordulnak fel a halak és büdös a víz. A Tisza menti önkormányzatok mintát vetettek belőle és aztán nagy sokára jött is az eredmény, hogy Zentánál nem ajánlják a fürdést. A magyarkanizsai mintavétel sikeresebb volt, ott úgy nyilatkoztak, hogy alkalmas a folyó a fürdőzésre, Adán pedig, ha jól emlékszem, semmit sem mondtak, így mindenki úgy cselekedett, ahogy akart. Egyébként sokan egyáltalán nem foglalkoztak a mintavétellel, azt mondták, nincs a Tiszának az ég világos semmi baja, csak túlmelegedett, így ugyanúgy lejártak a strandra, mint korábban, de azért látni lehetett a Tisza-parton, hogy foghíjas a strand, messze elmaradt a fürdőzők száma a megszokottól. Aztán még egy kis kagylódöglést is jegyeztünk, ami ugyancsak bűzzel és csúnya látvánnyal járt, majd az újabb mintavétel már megnyugtató választ eredményezett, és lassan kezdtek visszatérni az emberek a strandokra. A kajakozók egyébként mindvégig a vízen voltak, ők akkor is eveztek, amikor a többség tartott a folyótól, ők fürödtek is benne, naponta lejártak a vízre, és semmi bajuk sem lett. Hogy végül is mi volt valójában, azt csak a Jóisten tudhatja, mert ha bele is engedtek valamit, amit sokan gyanítanak, azt a valamit nem sikerült elcsípni, kimutatni, így csak találgathattunk. A lényeg, hogy június derekától július közepéig sokan távol tartották magukat a Tiszától, köztük mi is, és ezt az egy hónapot nagy hiányként éljük meg. Még az volt a szerencsénk, hogy a gyerekeink közben két kiváló néptánctábort is megjártak, egy tengerparti nyaralás is összejött, így mire mindezen programokat letudtuk, lassan a Tisza vize is kezdett ismét kívánatossá válni, így visszatérhettünk a strandra, a nyaraink központi helyszínére.
Mostanság, hogy ismét szinte naponta úszunk, fürdünk benne, nem győzünk eleget hálálkodni azért, hogy ez megadatik nekünk. Ahogy úszunk, SUP-ozunk mindig eszünkbe jut, milyen szerencsések vagyunk, hogy itt van nekünk a folyó, és vele együtt a sok-sok vízparti kaland. Még két hét van hátra a nyári szünetből, és úgy érezzük, minden napot ki kell használnunk, minél több időt a víz közelében kell töltenünk. Így, amikor csak tehetjük, lejövünk a partra, ott kávézunk, aztán úszunk, SUP-ozunk, fekszünk a homokban, és ott várjuk meg az alkonyatot, hogy valahogy csorbítsuk azt az érzést, hogy ezen a nyáron kevesebbet tiszás élmény jutott.
Nyitókép: Homolya Horváth Ágnes felvétele
