2024. május 10., péntek

Érdemes a középfokú zenedébe iratkozni

A Szabadkai Zeneiskolában magyar nyelven is megszervezik a felvételi-felkészítőt

A Szabadkai Zeneiskola a leendő középiskolások számára ingyenes előkészítőket szervez a felvételi vizsgához, szolfézs és zeneelmélet tantárgyakból. Az előkészítőkre három alkalommal kerül sor: február 24-én, március 9-én és április 6-án, magyar nyelven délelőtt 9 és 12 óra között, szerb nyelven pedig 8 és 11 között. A középfokú zenedében a következő tanévben zenei munkatárs – elméleti szak és zenei előadó – klasszikus zenei szak nyílik magyar nyelven. Egy osztályba maximum 8 tanulót vesznek fel.

A zenei középiskolába április 15-től 22-éig lehet jelentkezni a Moja srednja škola portálon, majd április 19-étől 22-éig személyesen az oktatási intézményben. A felvételi vizsga május 17-én, 18-án és 19-én lesz. Érdemes megjegyezni, hogy azoknak a tanulóknak is lehetőségük van beiratkozni a középiskolába, akik nem fejezték be az alapfokú zeneiskolát, ehhez egy különbözeti vizsgát kell letenniük, ugyanis ez előfeltétele a felvételi vizsgának. Az alapfokú zenei oktatás szintjének megfelelő vizsga (különbözeti vizsga) a következő tantárgyakból áll: főtárgy (hangszer, magán- vagy népi ének), szolfézs és zeneelmélet.

Mint megtudtuk, az intézményben február 22-én közös szülői értekezletre is sor kerül, amelyet a zeneiskola V. és VI. osztályos tanulói, illetve az általános iskolák hetedik és nyolcadik osztályos diákjai számára tartanak meg a Szabadkai Zeneiskola koncerttermében, A magyar nyelvű szülői értekezlet 17 órakor, szerb nyelvű pedig 18 órakor kezdődik.

Csikós Krisztina szaktanár, karvezető elmondta, hogy a felkészítőre nemcsak Szabadkáról, de egész Vajdaságból várják a tanulókat.

– Azért tartom fontosnak ezeket az előkészítőket, mert ilyenkor a diákok megismerhetik magát az épületet, a tanárokat és a leendő osztálytársaikat is. Ugyanakkor a felkészítő órákon a tanárok felmérhetik a diákok tudását és képességeit, ennek függvényében pedig további instrukciókat is adhatnak azoknak a növendékeknek, akinek esetleg valamiből még hiányosságaik vannak – emelte ki a szaktanár, hozzátéve: Az intézmény néhány munkatársa a környező helységekben lévő, alapfokú zeneiskolákat is meglátogatja, ahol a szülőknek és a diákoknak szülői értekezletet is tart.

További információkért a 024/525-672-es telefonszámon vagy az iskola honlapján érdeklődhetnek: www.muzickasu.edu.rs.

 

 

Nyitókép: Szabadkai Zeneiskola Faceobook-oldala