2024. május 11., szombat

Kiss Tamásnak ítélték a VMTDK Kristálygömb Díját

A Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencia 2023. évi Kristálygömb Díját a kuratórium (Kastori Rudolf akadémikus, dr. Gábrity Molnár Irén és dr. Csányi Erzsébet) egyhangúlag Kiss Tamás baritonistának ítélte oda az opera-szólóéneklés terén elért kiváló eredményeiért és a Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferenciákon való kiemelkedő szerepléseiért.

Kiss Tamás 1999-ben született Nagykikindán.

A nagybecskereki Josif Marinković Zeneművészeti Szakközépiskola elméleti szakirányának befejezése után 2018-ban az újvidéki Isidor Bajić Zeneművészeti Szakközépiskolába iratkozott, az  Ének-hangszer tagozat szólóének szakára, ahol Balázs Márta volt a tanára.

Jelenleg mesterképzést folytat a Zene a médiában szakon az Újvidéki Művészeti Akadémián. Ezzel párhuzamosan a belgrádi Zeneművészeti Egyetem Szólóének Tanszékének alapképzésén tanul, ahol tanára Nikola Mijailović professzor.

Kiss Tamás a Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium ösztöndíjasa volt, a kollégium 19. nemzedékéhez tartozott.

A szólóéneklés területén már eddig is kiemelkedő díjakat kapott:

• 6. Szlovén Zene Fesztiválja nemzetközi verseny – Grand Prix, Belgrád, 2020.

• 26. Petar Konjović nemzetközi verseny – 2. díj, Belgrád, 2021.

• 23. Nikola Cvejić Nemzetközi Szólóének Verseny – I. díj és Különdíj egy ígéretes férfihangért, Ruma, 2021.

• A Szerb Nemzeti Színház Miroslav Čangalović díjának nyertese, Újvidék, 2021.

• Részt vett a belgrádi MOTO (Musical Opera and Theatre Organisation) operaprodukcióiban az Opera: Past, Present, Perfect! nemzetközi projekt részeként a következő operai szerepek tolmácsolásában: 

A nép hangja és Redžep Sztanisláv Binicski a Kora reggel c. operájában;

Apa Milenko Zsivkovity a Gyermekszoba c. operájában;

Fekete Bob és Tom Benjamin Britten a The Little Chimneyman/Csináljunk egy operát c. opérában;

Francois Villon Damján Jovicsin Ulica Milosrđa c. operájában.

• Szólistaként közreműködött Jasmina Mitrusity Apoteoza Crnjanskog című oratóriumában a Szerb Nemzeti Színházban.

• A XI. Vajdasági Tehetség Gálán Kiváló tehetség díjban részesült a Vajdasági Tehetségsegítő Tanács által, Szabadka, 2023.

• Részt vett a belgrádi Zeneművészeti Egyetem, az újvidéki Művészeti Akadémia és a trieszti Giuseppe Tartini Konzervatórium közös nemzetközi projektjében, melyben Bartók Béla A Kékszakállú herceg vára c. operáját adták elő, a Kékszakállú címszerepet énekelve, 2023.

A Kristálygömb Díjat a Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencián 2006-tól kezdődően ítélik oda a tudományok és művészetek minden ágát egyenrangúan szem előtt tartva és értékelve. A díj oklevélből, egy feliratozott kristálygömbből és pénzjutalomból áll.        

A díjat 2023. november 25-én, a 22. Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencián, Újvidéken, a Mezőgazdasági Kar amfiteátrumában dr. Csányi Erzsébet, a kuratórium tagja, a VMTDK tudományos bizottságának elnöke adja át. 

Nyitókép: Szerda Zsófia