2024. május 9., csütörtök

Aktuális kérdéseket boncolva

Szombaton mutatják be a Nemo kapitányt Újvidéken

Családi musicalként szólal meg Verne Nemo kapitánya az Újvidéki Színház színpadán. A művet Lénárd Róbert alkalmazta színpadra, az előadást pedig Puskás Zoltán rendezte. Erős Ervin és Klemm Dávid hol érzelmes, hol derűs, hol komor zenéjére Gyenes Ildikó koreografált táncokat.

A Nautilus tengeralattjáró és legénysége rejtelmes, izgalmas történetét szeptember 16-án mutatják be.

Az előadás kapcsán megtartott sajtótájékoztatón Lénárd Róbert, az Újvidéki Színház művészeti vezetője kiemelte, egy mindenki által ismert klasszikus regényről van szó, ennek ellenére igyekeztek új oldaláról megfogni a történetet.

– Nyilván mindenki ismeri a művet, nagyon sokunknak kedves, fiatalkori vagy gyerekkori olvasmánya a Nemo kapitány. A legtöbbünknek az szokott eszünkbe jutni róla, hogy Verne megjósolta a tengeralattjárókat, vagyis előrevetítette a tengeralattjáró-technológiát. Mi viszont nem ezt fogtuk meg benne. Számunkra magának Nemónak a karaktere volt érdekes, az a szökés a világ elől, amit Nemo véghezvisz. Ugyanakkor e regény érinti a környezetszennyezés problematikáját, a tengeri élővilág pusztulását, illetve egy rakás olyan témát, amik ma is aktuálisak – mondta Lénárd Róbert.

A darab rendezője is megerősítette, hogy a musical mély és aktuális kérdéseket boncol, miközben egy izgalmas történetet mesél el.

Fotó: Dávid Csilla

Fotó: Dávid Csilla

– Megpróbáltuk kielégíteni a közeget, illetve a fiatal nézőket, ugyanakkor a mélységéről szerettünk volna beszélni. Nagyon fontos, hogy jelenleg háborúk zajlanak, ez egyik központi témája a darabnak, ami miatt Nemo úgy dönt, hogy a tengerben folytatja az életét. Ugyanakkor szó esik az olvadó jéghegyekről, a klímaváltozásról. Musicalként vittük színre, de igyekeztünk feltárni a darab igazságát, és a mélységeit is fölfedezni – fogalmazott a darab rendezője.

Az előadás főszerepét, tehát Nemo kapitányt Huszta Dániel alakítja.

–A szerep megformálása különleges a számomra, mert valahogy nagyon közel áll hozzám Nemo kapitány, de ugyanakkor nagyon távol is. Sokrétű ez a szerep, de megpróbáltam a maximumot nyújtani. Ennyire központi figura még egy előadásban sem voltam. Tulajdonképpen minden körülöttem forog, és ez egy hatalmas felelősség. Mindemellett azonban nagyon élveztem a  próbafolyamatot, és úgy láttam, a kollégáim is élvezik – emelte ki a színész.

Figura Terézia lesz a kapitány első tisztje.

– Nemo kapitány első segéde vagyok, aki akkor is, amikor a kapitány hullámvölgyben van, ott áll mellette és kiáll minden döntése mellett, követi őt. Tulajdonképpen ez egy nagyon izgalmas szerep azért, mert az volt az instrukció, hogy egyrészt nő is legyen, másrészről pedig ott kell, hogy legyen az a keménység is benne, ami megadja azt a tiszti rangot, amit képvisel magán a tengeralattjárón. Ezt a kettősséget kellett a jelenetekben megmutatni. Azt gondolom, ez azért is izgalmas darab, mert musical formájában még sehol nem készítették el – hangsúlyozta Figura Terézia.

Szalai Bence Philip Conseil szerepében tűnik majd fel, elmondása szerint, a produkcióval olyan réteget céloztak meg, amiről az utóbbi időben a színházak talán kicsit megfeledkeztek.

– Ismét megszólítottuk a családokat, az iskolás korú gyermekektől kezdve a szülőkig, nagyszülőkig, amelyre az utóbbi időben szerintem nem igazán volt példa. Egy zenés, eredeti előadásról van szó, ami nagyon velős, humoros, kerek és érthető – tette hozzá.

A bemutatóra már elkeltek a jegyek, viszont a 18-ai reprízre még lehet helyeket foglalni. Az előadást legközelebb október 10-én és 11-én játsszák.