2024. május 12., vasárnap

Újévi gálakoncert

A Szabadkai Szimfonikus Zenekar a Városházán lép fel

Idén is sor kerül a Szabadkai Szimfonikus Zenekar immár hagyományosnak mondható újévi gálakoncertjére. A hangversenyt e hó 29-én, csütörtökön 20 órától tartják meg a szabadkai Városháza dísztermében. Az est szólistái Višnja Radosav és Mavrák Béla lesznek, a karmester pedig Mikica Jevtić. Belépőjegyek elővételben keddtől válhatók meg a Turisztikai Információs Központban, egy jegy ára ezer dinár, a bevételt jótékonysági célokra fordítják. A műsorról Miloš Nikolićtól, a Szabadkai Szimfonikus Zenekar igazgatójától értesülhettünk a rendezvény sajtótájékoztatóján:

Lukács Melinda

Fotó: Lukács Melinda

– Mindig fontosnak tartom, hogy különleges programot állítsunk össze és népszerű, híres vendégelőadókat hívjunk meg. Višnja Radosav egy kiváló mezzoszoprán operaénekesnő, a Szerb Nemzeti Színház kiemelkedő tagja, és szerte a világban koncertezik. Mavrák Béla világhírű tenor, évek óta a holland Johann Strauss zenekar hangversenyeinek gyakori fellépője. Mavrák Béla nem ismeretlen a közönségünk számára, három évvel ezelőtt már volt a szólistánk, akkor a főtéren adtunk koncertet, most ennek a hangversenynek egészen másmilyen lesz a hangulata. Nagyon jó programmal készülünk ezúttal is, igyekszünk némileg megidézni a bécsi koncertek hangulatát. Nem maradnak el a keringők, a polkák, de lesznek olyan szerzemények is, amelyeket Szabadkán még nem lehetett hallani élőben – mondta Miloš Nikolić.

Nyitókép: Lukács Melinda