2024. május 12., vasárnap

Diákköri konferencia a béke jegyében

Mintegy 120 egyetemista vett részt a VMTDK-n

Az elmúlt hétvégén tartották meg a 21. Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferenciát Újvidéken. Csányi Erzsébetnek, a konferencia főszervezőjének elmondása szerint a VMTDK a legnagyobb vajdasági magyar felsőoktatási rendezvény és tudományos összejövetel, ahol nagyon sok hozzájárulással, igyekezettel évek óta jelen vannak az egyetemi tanárok, kutatók és hallgatók is.

– Nagyon fontos, hogy a konferencia magyar nyelvű, hiszen tudjuk, hogy itt Vajdaságban az egyetemisták elsősorban szerb nyelven folytatják a tanulmányaikat. Mi ezt a másik oldalt szeretnénk erősíteni, és kialakítani itt, Vajdaságban egy olyan felsőoktatási közös teret Szabadka és Újvidék között, amely mindannyiunk számára hiányzik és fontos – emelte ki.

Az idei VMTDK fő üzenete a béke, amivel a résztvevőket arra szerették volna ösztönözni, hogy a témaválasztásaikkal a jelen időkre reflektáljanak. A konferencián 122 Kárpát-medencei egyetemista vett részt. A hallgatók a művészetek és a tudományok terén egyaránt megmutatkozhattak és bemutathatták az új kutatásaik eredményét. Pomázi-Bárdonicsek Dominika Magyarországról érkezett a diákköri tanácskozásra.

A Pécsi Tudományegyetem doktorandusza. Plenáris előadásában azt mutatta be, hogy 1934 és 1953 között, a Gulág női táboraiban miként próbálták megfosztani a nőket méltóságuktól, valamint személyiségük feletti autonómiájuktól. – Egyetemi társaim javasolták, hogy jöjjek el a konferenciára, mert ők korábban nagyon jól érezték magukat, és nagyon sok tapasztalatot szereztek. Két évvel ezelőtt már jelentkeztem. Sajnos akkor a Covid miatt online zajlott az egész, de most nagyon örülök, hogy élőben is itt lehettem. Sok hasznos tanácsot kaptam arra vonatkozóan, hogy milyen irodalmi forrásokat érdemes még felhasználni – mondta a konferencia előadója.

Ótos András

Fotó: Ótos András

Szűcs Dóra, az Újvidéki Egyetem Magyar Tanszékének harmadéves hallgatója Hernyák Zsóka Vadas című kötetének animálpoétikai jegyeit vizsgálta.

– A konferencián kipróbálhatom magam és meghallgathatom az egyetemista társaimat is. Remélem, hogy új ötleteket is kapok, hogy milyen irányba tudom tovább vinni a kutatást, vagy egészen más, kortárs gondolatokkal is megismerkedhetek – tette hozzá. A konferencia keretében átadták a Kristálygömbdíjat is, amit idén Vastag Erna, az Újvidéki Egyetem Mezőgazdasági Karának kutatómunkatársának ítéltek oda, a biotechnikai tudományok terén elért kiváló eredményeiért és a VMTDK-n való kiemelkedő szerepléseiért érdemelte ki.

Nyitókép: Ótos András