2025. november 15., szombat

Életbe lépett a vízummentesség

A kárpátaljai magyarság számára is kiemelt jelentőségű az EU-ba való szabad beutazás lehetősége

Vasárnap nulla órakor életbe lépett az ukrán állampolgárok európai uniós vízummentessége, aminek köszönhetően ezentúl Ukrajna biometrikus útlevéllel rendelkező állampolgárai vízum nélkül utazhatnak az Európai Unió tagállamaiba. Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár szerint a kárpátaljai magyarság számára is kiemelt jelentősége van annak, hogy szabadon utazhatnak az Európai Unióba, és mindez nagyban hozzájárul ahhoz is, hogy erősödjenek a kapcsolataik az anyaországgal.

„Az ukrán állampolgárok európai vízummentességének életbe lépése történelmi pillanat, amikor leromboljuk az Ukrajnát az Európai Uniótól eddig elválasztó papírfüggönyt” – jelentette ki Petro Porosenko ukrán elnök vasárnap az Ungvár–Felsőné- meti ukrán–szlovák határátkelőhelyen, ahol az Andrej Kiska szlovák elnökkel közösen tartott ünnepségen jelképesen kinyitotta az Ukrajna és EU közötti ajtót.

Petro Porosenko a vízummentesség életbe lépésének alkalmából megtartott ünnepségen úgy fogalmazott, „nagyon sokáig vártunk erre a napra, ez történelmi pillanat, amikor leromboljuk az Ukrajnát az EU-tól eddig elválasztó papírfüggönyt. Közös erőfeszítéssel megváltoztattuk országunkat, és európai partnereink tartották a szavukat, így az EU ajtói, barátaink és partnereink ajtói nyitva állnak nagy nemzetünk, az ukrán nép előtt.” Az ukrán elnök kiemelte: meggyőződése, hogy június 11. örökre bevésődik Ukrajna történetébe mint az a nap, amikor „államunk véglegesen kilépett az orosz birodalomból, és Ukrajna visszatért az európai népek családjába”. Az európai értékekért kezdték el három és fél évvel ezelőtt az ukránok a „méltóság forradalmát”, reformokat és európai integrációt követelve, és ma a népakaratnak ezen megvalósulásával közösen elértük első rendkívüli jelentőségű vívmányunkat – mutatott rá.

Petro Porosenko elmondta, hogy Ukrajna új vonatjáratokat indított a szomszédos európai országokba. Hozzátette: „közösen fogjuk fejleszteni a határátkelőhelyeket, közös útlevél- és vámvizsgálatot vezetünk be a szlovák, román, lengyel és magyar partnereinkkel, a barátság és az országaink közötti bizalom szimbólumaként”. Az ünnepség zárásaként az ukrán elnök egy kulccsal kinyitotta az ukrán–szlovák határon felállított jelképes ajtót, amelynek szárnya egy ukrán biometrikus útlevelet ábrázolt.

Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár szerint a kárpátaljai magyarság számára is kiemelt a jelentősége annak, hogy szabadon utazhatnak az Európai Unióba, és mindez nagyban hozzájárul ahhoz is, hogy erősödjenek a kapcsolataik az anyaországgal. Az államtitkár vasárnap az MTI-nek nyilatkozva üdvözölte, hogy életbe lépett az EU Ukrajna vízummentességéről hozott döntése, amelynek köszönhetően az ukrán állampolgárok szabadon, vízum nélkül utazhatnak az Európai Unió területére. Kiemelte: az európai uniós vízummentesség megvalósulása mérföldkő Ukrajna európai integrációs útján, Magyarország a kezdetektől elkötelezetten támogatta.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy Magyarország az elsők között ratifikálta Ukrajna európai uniós társulási megállapodását, és az elmúlt években nagyon sokszor lépett fel Ukrajna uniós vízummentességének késleltetése ellen. A vasárnap hatályba lépett vízummentesség ezért a magyar kormány számára is fontos siker – hangsúlyozta Potápi Árpád János. Magyarországnak érdeke a demokratikus, politikailag és gazdaságilag erős, a nemzeti kisebbségek jogait tiszteletben tartó Ukrajna – mondta az államtitkár, hozzátéve: az uniós vízummentesség életbe lépése meghatározó ebben a folyamatban, amelyben a további haladás a magyar kormánynak kiemelt fontosságú.

A biometrikus úti okmánnyal az ukrán állampolgárok félévente 90 napot tartózkodhatnak az uniós országokban – az Egyesült Királyság és Írország kivételével –, turisztikai vagy üzleti céllal, illetve családi okok miatt. A vízummentesség, amelyet Ukrajnában nagy várakozás előzött meg, jelentősen megkönnyíti és olcsóbbá is teszi a külföldi utazásokat. A határ átlépésekor azonban az utasoknak rendelkezniük kell olyan papírokkal, amelyek jelzik az utazásuk célját. Amennyiben a határőrök kérik, akkor igazolniuk kell, hogy van szálláshelyük, vagy rendelkeznek szállodafoglalással, illetve fel kell mutatniuk a visszaútra szóló jegyüket, az egészségügyi biztosításukat, valamint meghatározott összegű pénzt is. Az összeg országonként változó, Magyarország esetében a legkisebb, 35 euró.

A vízummentesség azonban nem teszi lehetővé az ukrán állampolgárok számára sem a szabad munkavállalást, sem a lakhatást, sem a tanulmányok folytatását, leszámítva az engedélyezett tartózkodási időn belüli részképzéseket. A szabad utazás ugyanakkor lehetőséget kínál számukra az álláskeresésre, és amennyiben valaki talál megfelelő munkát, abban az esetben otthon munkavállalói vízumot szerezve visszatérhet az adott EU-tagállamba. A jelekből ítélve sok ukrán készül élni a vízummentes utazás lehetőségével, mivel a hírügynökségi jelentések szerint az utóbbi hónapokban hosszú sorok kígyóztak a biometrikus útleveleket kiadó irodák előtt. Arszen Avakov ukrán belügyminiszter nyilatkozata szerint a múlt héten naponta több mint 20 ezer ilyen okmányt adtak ki.

Kárpátalján az ukrán határőrség illetékesei mintegy 30 százalékos forgalomnövekedéssel számolnak. A négy uniós tagállammal határos ukrajnai megyében azonban mindössze 12 határátkelőhely található. Hennagyij Moszkal kormányzó szerint további 19-re lenne szükség ahhoz, hogy szavatolni tudják a forgalom zavartalanságát. (

Magyar ember Magyar Szót érdemel