2025. november 15., szombat

Népirtásnak nyilváníttatná Budapest a közel-keleti keresztények lemészárlását

Balog Zoltán miniszter Kanadában folytat tárgyalásokat, amelyekről csütörtökön telefonon tájékoztatta az MTI-t. Elmondta: a magyar kormány azon dolgozik, hogy a közel-keleti keresztények elleni tömegmészárlásokat jogilag is nyilvánítsák népirtásnak.

Kanadában nagy örömmel fogadták, és nagy elismeréssel adóznak mindazért, amit a budapesti kormány a bajban lévő, sokszor életveszélyes fenyegetettségben élő közel-keleti keresztényekért tett és tesz – emelte ki elöljáróban Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Hozzátette: kanadai tárgyalópartnerei kivált méltányolták, hogy a kormányzat a keresztények fenyegetettségével és megsegítésével foglalkozó államtitkárságot is életre hívott.

A miniszter beszámolt az MTI-nek arról, hogy látogatása első napján, szerdán Ottawában tárgyalt Jean-Yves Duclos családügyi, ifjúsági és szociális miniszterrel, az ugandai születésű Arif Virianával, a kulturális örökség minisztériumának környezetvédelemért is felelős államtitkárával, továbbá öt konzervatív parlamenti képviselővel. Valamennyi tárgyaláson szóba került, hogy hogyan erősíthető a nemzetközi összefogás az üldözött közel-keleti keresztények védelmében, s ennek megvalósításához milyen konkrét intézkedésekre lenne szükség.

Balog Zoltán tájékoztatta partnereit azokról a konkrét magyar kormányzati intézkedésekről, amelyek az üldözötteket segítik: így például a szír katolikus és a szír ortodox egyháznak, a káldeusoknak vagy a koptoknak nyújtott jelentős anyagi támogatásról, az otthonukból elűzött iraki keresztényeket ellátó erbíli Szent József Kórháznak gyógyszerekre nyújtott adományokról vagy az iraki Tell-Aszkuf megrongált lakóházainak rendbehozatalához biztosított anyagi segítségről.

„Kormányzati szinten ilyen határozott kiállás a keresztények mellett példa nélküli” – idézte egyik tárgyalópartnerének a magyar kormányról megfogalmazott értékelését Balog Zoltán az MTI-nek.

A családügyi, ifjúsági és szociális ügyi miniszterrel folytatott megbeszéléseiből azt emelte ki, hogy „a kanadai családtámogatási rendszer hasonló az amerikaiakéhoz, s érdekes, hogy egy más ideológiai hátterű kormányzat hasonló intézkedésekkel segíti a családokat, mint a magyar kormány”.

Különösen elgondolkodtatónak és a magyarországi romaintegrációra nézve is tanulságosnak nevezte Jean-Yves Duclos miniszter beszámolóját a kanadai őslakosok integrációjára kidolgozott korábbi kormányprogram kudarcáról. E program értelmében az őslakos kisgyermekeket elszakították családjaiktól, internátusokba küldték őket. A következmény nem az integráció lett, hanem a szétesett családok egész sora, az elidegenedett fiatalok nemzedéke, a megszaporodott öngyilkosságok.

Az Arif Viriana kulturális miniszterhelyettessel tartott eszmecserén az ’56-os magyarok kanadai szerepvállalásáról is szó esett, s arról, hogy az 1956 után Kanadába érkezett magyarok milyen sokat tettek új hazájuk gyarapodásáért is.

Balog Zoltán elmondta: Kanadában létezik egy színmagyar falu, Eszterháza, amelynek templomához, a templom felújításához az Emberi Erőforrások Minisztériuma is hozzáteszi a támogatását.

Magyar ember Magyar Szót érdemel