A bruttó hazai termék (GDP) 4,2 százalékkal nőtt az első negyedévben az egy évvel korábbi alacsony szintről, még inkább, mint az előzetesen közölt 4,1 százalék – közölte szerdán második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos negyedévéhez mérten 3,8, az előző negyedévhez viszonyítva 1,3 százalékkal nőtt. A növekedéshez elsősorban a piaci alapú szolgáltatások 3,0 százalékos és az ipar 6,8, ezen belül a feldolgozóipar 7,8 százalékos növekedése járult hozzá. Az építőipar teljesítménye 24,6 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbi alacsony bázisról, amikor 27,6 százalékkal elmaradt a 2015 első negyedévitől.
Az első negyedéves 4,2 százalékos bruttóhazaitermék-bővülés több mint kétszerese az átlagos európai uniós növekedésnek – mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán szerdán a friss adatokat kommentálva. Az államtitkár szerint nemcsak a gazdaság bővülését, a foglalkoztatottak számának és a reálbérek növekedését nézve kedvezőek a számok, a bővülés az egyensúlyi mutatók – államháztartási hiány és külkereskedelmi mérleg – kedvezőbb számaival párosul.
„Magyarország a fenntartható gazdasági növekedés útjára lépett” – jelentette ki Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásért felelős államtitkára szerdán Pécsen. Elmondta: a magyar gazdaság hibás gazdasági döntések és a világgazdasági válság következtében a 2000-es évek első évtizedének végére kiszolgáltatott helyzetbe került, az elmúlt évek intézkedéseinek köszönhetően azonban sikerült konszolidálni, stabilizálni. Az elmúlt negyedévben 4,2 százalékos volt a növekedés, nőtt az ipari termelés, a beruházások részaránya – mutatott rá. Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy a fejlett nyugat-európai államoktól való évtizedes lemaradás ledolgozására strukturális átalakításokra, versenyképességi modernizációs lépésekre is szükség van.
A magyar gazdaság teljesítményének első negyedévi 4,2 százalékos növekedése az elmúlt tíz évben a második legmagasabb adat, és meghaladja az előzetes értéket, ez is alátámasztja, hogy a magyar gazdaság stabil és kiegyensúlyozott pályán halad – hangsúlyozta a Nemzetgazdasági Minisztérium szerdán a KSH részletes GDP-adatait kommentálva.
Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője a második negyedévben némi lassulásra számít a gazdasági növekedésben, hiszen az első negyedév jó teljesítményében a tavalyi alacsony bázis is meghatározó szerepet játszott. A lassulást a legfrissebb ipari és kiskereskedelmi adatok is alátámasztják, de összességében így is 3 százalék felett maradhat a növekedési ütem a második negyedévben – vélekedett.
Felfelé javította magyar növekedési prognózisát az OECD
Felfelé módosította magyarországi gazdasági növekedési előrejelzését az OECD félévente megjelenő Gazdasági kilátások prognózisának szerdán publikált legfrissebb kiadványa.
A párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) az előző, tavaly novemberben kiadott tanulmányban jelzetthez képest 1,3 százalékponttal, 2,5 százalékról 3,8 százalékra emelte idei magyar GDP-növekedési előrejelzését, a 2018-as növekedési előrejelzést pedig 1,2 százalékponttal, 2,2 százalékról 3,4 százalékra emelte.
Az OECD jelentése kiemeli, hogy Magyarországon fokozatosan csökken a munkanélküliség és egyre kevesebben vesznek részt a közfoglalkoztatási programokban. A jelentés rámutat, hogy a GDP-arányos államadósság a kormány növekedésösztönző költségvetési politikája mellett is folyamatosan csökken.


