Intenzív nyomás alatt tartják a migránsok a magyar–szerb határt – közölte a magyar miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Bakondi György elmondta: bár a „klasszikus balkáni útvonal” lezárult a migrációban, az embercsempészek újakat kerestek, így a magyar–szerb határra két irányból is érkeznek illegális bevándorlók: egyrészt Törökország és Bulgária, másrészt Macedónia felől. A magyar hatóságok a határsértők intenzív mozgását tapasztalták, az idén már majdnem 18 ezren kísérelték meg illegálisan átlépni a magyar–szerb határt – hangsúlyozta.
Bakondi György felidézte, hogy július 5-én úgynevezett mélységi határőrizetet vezettek be. Azokat az elfogott migránsokat, akikre nem tudnak bűncselekményt bizonyítani, visszakísérik a kerítésen található kapukig, és útbaigazítják a legközelebbi tranzitzóna felé. Azóta mintegy 2800 határátlépési kísérlet történt, ebből nagyjából 1700-at megakadályoztak, vagyis körülbelül 1100 embert kísértek vissza. Ők jelenleg a kerítésen kívül várakoznak embercsempészekre, illetve arra, hogy menekültkérelmet nyújthassanak be – mondta.



