2026. április 8., szerda

Magyarország értékei iránt nő az érdeklődés

Megtartották Budapesten a külföldi magyar intézetek igazgatóinak találkozóját

A kultúr- és tudománydiplomácia jelentős versenyképességi tényező, és fontos szerepe volt abban, hogy 2015 a magyar külgazdaság történetének legsikeresebb éve volt – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a külföldi magyar intézetek igazgatóinak találkozóján szerdán, a budapesti Balassi Intézetben.

Az eredmények igazolják, hogy fontos lépés volt a kultúr- és tudománydiplomácia integrálása a 2014-ben kialakított új külgazdasági és külügyi intézményrendszerbe – fogalmazott Szijjártó Péter. Hozzátette: a tavalyi külgazdasági teljesítmény az export, a külkereskedelmi többlet és a külföldi beruházások tekintetében is minden létező korábbi rekordot megdöntött.

Minél távolabb megyünk a világban, annál nagyobb jelentősége van a kultúrának a Magyarországról alkotott kép formálásában – mondta.

A kultúrának fontos szerepe van a nemzet erejének megtartásában, a nemzetek közötti kötelékek és kapcsolatok fenntartásában és megerősítésében, a konfliktusok feloldásában – fogalmazott a miniszter.

„Olyan brandeket igyekszünk kialakítani a magyar kultúr- és tudománydiplomáciában, amelyek bemutatják Magyarország gyökereit és nemzeti történelmét, egyben világossá teszik azt is, hogy meg tudunk felelni a modern kor követelményeinek” – mondta Szijjártó Péter.

A háttérintézményi rendszer átalakításáról szólva elmondta, a Balassi Intézet a Külgazdasági és Külügyminisztérium részeként, a kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkárság felügyelete alatt folytatja munkáját, létszámcsökkentés nem várható.

Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára arról beszélt, hogy Magyarország értékei iránt nő az érdeklődés.

„Jelentős tapasztalatával és erőforrásaival a külföldi magyar kulturális intézetek hálózata napjainkban kincset ér Magyarország számára, mert értékeinket a határokon túl jól megmutatni és megfelelően pozícionálni a világban, sokszor nagy harc”– tette hozzá. Fontos, hogy azokban az országokban és térségekben, ahol az intézetek a napi munkájukat végzik, a magyar országkép formálása egyre erőteljesebben jelenjen meg – fogalmazott.

Az államtitkár szerint minden réteget meg kell szólítani, hiszen Magyarország értékei iránt nő az érdeklődés, ami – tekintve a magyarországi vendégéjszakákat és a különböző rendezvényeket, fesztiválokat – a számokban is megmutatkozik.

„Kíváncsivá tudjuk tenni a partnerországokban élő embereket a magyar kultúra iránt, s tesszük ezt néha ellenszélben is” – mutatott rá az államtitkár.

Az idén megnyílt ljubljanaival együtt jelenleg 24 külföldi magyar intézet működik.

Magyar ember Magyar Szót érdemel