Volodimir Zelenszkij ukrán elnök aláírta a közép- és felsőoktatási intézményekben tanulók általános katonai alapképzéséről szóló törvényt az ukrán parlament honlapján megjelent közlemény szerint....
Külföld
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő ma feloszlatta háborús kabinetjét, miután a centrista Nemzeti Egység párt vezetője, Beni Ganc volt védelmi miniszter egy héttel ezelőtt kilépett a testületből –...
– Ki kell szélesíteni az ukrajnai békefolyamatban résztvevő országok körét – jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök ma Svájcban az ukrajnai háború lezárásával foglalkozó békekonferencia első n...
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök a második félévi magyar EU tanácsi elnökség előkészítése keretében a Gyáriparosok Európai Kerekasztala (ERT) vezetőit...
Fehéroroszország védelmi minisztériuma bejelentette, hogy az ország egy újabb közös nukleáris gyakorlaton vesz részt Oroszországgal.
Viktor Khrenin illetékes miniszter azt mondta, hogy a gyakorlat...
A miniszterelnök a közösségi médiában nyilvánosságra hozott videóbejegyzésében beszélt – tette közzé az MTI. Ez volt Robert Fico első hivatalos megszólalása azt követően, hogy m...