2024. október 10., csütörtök

Lavrov: Moszkva és az Arab Liga tűzszünetre szólít fel

Oroszország és az Arab Liga tűzszünetre szólít fel az Izrael és Palesztina közötti konfliktusban – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, miután hétfőn Moszkvában fogadta Ahmed Abul Geitet, a liga főtitkárát.

Megerősítettük álláspontunkat, miszerint az erőszak elfogadhatatlan. Mind a Liga, mind az Oroszországi Föderáció párhuzamosan, gyakorlatilag egybehangzóan, minden harci cselekmény, minden erőszak békés beszüntetésére és a tárgyalásokra való áttérésre szólít fel – mondta Lavrov a közös sajtótájékoztatón.

Az orosz tárcavezető szerint Moszkva az Izrael elleni támadást elítélő nyugati országoktól elvárja, hogy szintén a harci cselekmények leállítására szólítsanak fel. De, mint megjegyezte, az ő álláspontjuk komoly kérdéseket vet fel, mert azt hangsúlyozzák, hogy Izraelnek győznie kell.

Lavrov szerint a konfliktus példátlan kiéleződése a régióban azt bizonyítja, hogy a jelenlegi status quo életképtelen, és hogy a közel-keleti helyzet rendezéséhez szükség van a palesztin probléma rendezésére a kétállami formula alapján. Kifogásolta, hogy a nyugati országok részéről ennek érdekében nem történnek erőfeszítések.

A palesztin problémát nem lehet tovább halogatni, és az ENSZ határozatait végre kell hajtani – hangsúlyozta.

Úgy gondoljuk, hogy itt az Arab Liga kulcsszerepet játszhat a regionális helyzet átfogó javításában, ösztönözve ezeket a folyamatokat, és elősegítve a gyakorlati lépéseket egy olyan palesztin állam létrehozására, amely az ENSZ határozataiban foglaltaknak megfelelően Izrael mellett él, és amellyel biztonságot és normális jószomszédi viszonyt biztosít egymásnak – ez a legmegbízhatóbb módja mindazon problémák megoldásának, amelyek időről időre fellángolnak a világnak ezen a részén – tette hozzá az orosz miniszter.

Ahmed Abul Geit kijelentette, hogy az Arab Liga elutasítja az erőszakot a palesztin-izraeli konfliktus mindkét oldalán, és egyetértéséről biztosította Lavrovot az izraeliek és a palesztinok közötti azonnali tűzszünetre vonatkozó megállapodás fontosságáról és szükségességéről.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője közölte: Vlagyimir Putyin orosz elnök jelenleg nem tervezi, hogy felvegye a kapcsolatot Izrael és a Palesztin Hatóság legfelsőbb vezetésével, de szükség esetén ezt gyorsan meg lehetne szervezni.

Úgy véljük, hogy ezt a helyzetet minél hamarabb békés mederbe kell terelni, mert az erőszak ilyen körének folytatása természetesen a konfliktus további eszkalálódásával és kiterjedésével jár. Ez nagy veszélyt jelent a térségre, ezért rendkívüli aggodalmat kelt – hangsúlyozta Peszkov.

Arra a kérdésre, hogy vajon az izraeli helyzet kiéleződése és az Ukrajnának szánt támogatás Izraelnek való esetleges átirányítása befolyásolja-e az Ukrajna ellen folytatott háborút, így felelt: A különleges hadművelet egy önálló folyamat, egy önálló művelet, amelyet az orosz fegyveres erők a legfőbb főparancsnok utasításainak és a rendelkezésre álló terveknek megfelelően hajtanak végre, ott minden a terv szerint halad. Az izraeli helyzet egészen más ügy.

Ha az ukrán náci rezsim részén a harctéren kevesebb lesz a nyugati fegyver, akkor valószínűleg az elnök által kitűzött feladatokat gyorsabban fogják megoldani, de mindenképpen meg fogják oldani őket – mondta Lavrov ugyanezzel kapcsolatban.

Az elnöki szóvivő nem bocsátkozott prognózisba azzal kapcsolatban, hogy a konfliktus eszkalálódása hatással lesz-e a Moszkva és a Hamász közötti kapcsolatokra.

Először ki kell jönni ott a háború forró szakaszából. Amíg ott tart a háború forró szakasza, addig korai lenne bármiről beszélni – mondta az erre vonatkozó kérdésre válaszolva.

Az orosz diplomácia vezetője tavaly szeptemberben Moszkvában fogadta Iszmail Haníjét, a Hamász Politikai Hivatalának elnökét. Lavrov akkor a palesztin nemzeti egység mielőbbi helyreállításának fontosságát hangsúlyozta, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet politikai platformján, valamint a palesztin-izraeli konfliktusnak az általánosan elismert nemzetközi jogon nyugvó rendezése szükségességét, amelynek alapját az ENSZ Biztonsági Tanácsa és a Közgyűlés vonatkozó határozatai, valamint az arab békekezdeményezés képezik.

Anatolij Viktorov tel-avivi orosz nagykövet a Rosszija 24 hírtelevíziónak hétfőn azt mondta, hogy az orosz állampolgárok jelenleg egyénileg hagyják el Izraelt, amire egyelőre van lehetőség, de nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a helyzet rosszabbodása esetén Moszkva radikális lépéseket tehet. A misszióvezető szerint hétfő délelőttig nem volt adat arról, hogy a konfliktusnak orosz halálos áldozatai lettek volna.

Korábban Moszkva azt tanácsolta az orosz állampolgároknak, hogy a helyzet stabilizálódásáig ne utazzanak Izraelbe. Lavrov a hétfő sajtótájékoztatón megerősítette, hogy Oroszország kész evakuálni mindazokat, akik ezt igénylik.

Nyitókép: Szergej Lavrov (Fotó: Beta/AP)