2026. március 16., hétfő

Támadás érte Teherán és Dubai repülőterét

Hétfő hajnalban légitámadást hajtottak végre Irán több városa, köztük Teherán és annak nemzetközi légikikötője ellen. Eközben dróntámadás érte a dubai nemzetközi repülőtér környékét, ahol tűz ütött ki. Szaúd-Arábia arról jelentett, hogy több ellenséges drónt megsemmisített az ország keleti területén. Irán lőtte Izrael középső vidékét, esetleges áldozatokról nem érkezett jelentés.

Hétfő hajnalban légitámadás érte Irán több városát, köztük Teheránt és nemzetközi repülőterének környékét. Az első beszámolók szerint az iráni főváros szélén található légikikötő felől legalább hét robbanás zaja hallatszott, és komoly tüzet lehetett látni.

Tűz ütött ki a dubai nemzetközi repülőtér közelében, miután egy drón eltalált egy ottani olajtartályt. A hatóságok beszámolója szerint senki sem sérült meg. A repülőtérhez vezető utat és alagutat lezárták, felfüggesztették a járatok indítását és fogadását, egyes járatokat a dubai al-Maktum repülőtérre irányították át.

Az iráni háború kezdetet óta ez volt a harmadik támadás a dubai nemzetközi légikikötő ellen.

Hétfői szaúdi közlés szerint hajnalban harminc iráni drónt semmisítettek meg a levegőben az ország keleti felén. Irán február 28. óta számos alkalommal támadta Szaúd-Arábiát, miután Izrael és az Egyesült Államok megtámadta Iránt.

Az izraeli hadsereg jelentése szerint Irán a zsidó állam középső területeit lőtte hajnalban. A támadás nem ért lakott területet, nem tudni áldozatokról vagy károkról.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Az iráni háború kezdetet óta ez volt a harmadik támadás a dubai nemzetközi légikikötő ellen (Fotó: Beta/AP)