A Kreml egyetért Donald Trump amerikai elnök álláspontjával, miszerint éppen Volodimir Zelenszkij ukrán államfő az, aki fékezi a békefolyamatot – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön újságíróknak.
„Ebben egyet lehet érteni. Ez valóban így van" – nyilatkozott.
Az orosz elnök sajtótitkára szerint „a kijevi rezsim" helyzete napról napra romlik. Úgy vélekedett, eljött az ideje annak, hogy Zelenszkij felelősséget vállaljon és meghozza a szükséges döntést, „de Kijevben ezt egyelőre nem teszik meg."
Peszkov nem erősítette meg az információt, miszerint Oroszország hajlandó lenne beleegyezni egy békefenntartó kontingens Ukrajnába vezénylésébe, ha abban mások mellett Kína és a globális Dél országainak katonái is részt vennének. Közölte: Oroszország arra számít, hogy az ukrajnai rendezésről tárgyalni ismét Moszkvába fog utazni Steven Witkoff, az amerikai elnök különmegbízottja és Jared Kushner üzletember, amint a találkozó időpontjait egyeztették.
Azt hangoztatta, hogy Oroszország szükségesnek tartja az Egyesült Államokkal folytatott párbeszéd folytatását Ukrajna ügyében.
„Sok beszélgetés volt az amerikaiak, az ukránok és az európaiak között. Fontos, hogy az orosz fél is kifejtse véleményét a folyamatban lévő tárgyalásokról
Kitérve a hamarosan lejáró hatályú, a hadászati támadófegyverek korlátozásáról megkötött Új START szerződés kérdésére, elmondta, hogy Moszkva nem kapott választ Washingtontól Vlagyimir Putyin orosz elnök kezdeményezésére, hogy a megállapodásban rögzített fegyverkorlátozásokat még egy évvel meghosszabbítsák.
„Várjuk a választ Putyin kezdeményezésére, és ezt nagyon fontos kérdésnek tartjuk" – hangsúlyozta.
Mint mondta, a világ szükségét érzi egy kedvezőbb START-szerződésnek, de enne megkötése nagyon bonyolult és időigényes folyamat, és figyelembe kell venni hozzá az egész Nyugat, beleértve Nagy-Britannia és Franciaország nukleáris potenciálját is.
Nyitókép: Az orosz elnök sajtótitkára szerint „a kijevi rezsim" helyzete napról napra romlik (Fotó: Beta/AP)


