2025. május 10., szombat

Az AMD három új RYZEN 3000 XT processzorral rukkolt elő

A korábban beharangozott új processzorok végre hivatalosan is bemutatkoztak. Végre lehullott a lepel az XT sorozatú megoldásokról
Az elmúlt hetek folyamán elég sokszor felbukkantak pletykák az új, XT sorozatba tartozó RYZEN 3000-es asztali processzorokkal kapcsolatban, most azonban végre hivatalos forrásból is érkezett hír velük kapcsolatban, ugyanis az AMD ma mutatott be három friss modellt. Ezek a tervek szerint már július 7-én elérhetővé válhatnak az elsődleges piacokon, méghozzá ugyanolyan árakon, mint elődeik – pontosabban annyiba kerülnek, mint az előző modellek a márciusi árcsökkentés után, ami akkoriban sajnos nem minden régiót érintett. Érdekesség, hogy az AMD most is tartja magát a 07/07 dátumhoz, hiszen míg az első ZEN 2-es asztali processzorok 2019. június 7-én jelentek meg kereskedelmi forgalomban, addig a három új kiadás 2020. június 7-én teszi tiszteletét a piacon.

A régebbi modellek listaárai természetesen változni fognak egy picit, vagyis idővel olcsóbbak lesznek, mint a frissen bejelentett verziók.
Itt lényegében nagy változásra nem kell számítani dizájn terén, ugyanis csak egyetlen tekintetben hoznak újítást a friss processzorok: modelltől függően 100-200 MHz-cel magasabb maximális Turbo Boost órajelet használhatnak, mint az előző kiadások. Az új processzorok esetében fontos még megemlíteni, hogy ugyanakkora TDP keret mellett érik el a magasabb órajelet, ami a tovább optimalizált 7 nm-es csíkszélességnek köszönhető. Az emelés lényegében az egyszálas teljesítménynek kedvezhet majd, vagyis játékok alatt is érezhető lesz valamelyest, ám ennek pontos mértékéről majd az első független tesztek adnak képet.

Az új processzorok közül a RYZEN 5 3600XT mellé gyárilag jár egy AMD Wraith Spire hűtés, míg a RYZEN 7 3800XT és a RYZEN 9 3900XT mellé nem adnak gyári hűtést. Utóbbi két modellhez a legjobb teljesítmény elérésének érdekében 280 milliméteres hőleadó radiátorral ellátott kompakt folyadékhűtő rendszert ajánl a vállalat. Az új processzorokat minden olyan alaplapban használni lehet majd, amely már támogatta a ZEN 2 alapú RYZEN 3000-es megoldásokat, igaz, egy BIOS frissítésre szükség lesz.

Várhatóan a ZEN 3-as processzorok is megjelennek még idén, 7nm++ gyártástechnológián gyártják majd őket, ami 20 százalékkal több tranzisztor elhelyezését teszi lehetővé a lapkán. Ennyivel lehetnek összetettebbek az új chipek.

Az A520-as alaplapok érkeznek, de majd csak később

Az új processzorokkal együtt az A520-as alaplapokról is megjelennek, a hivatalos bejelentésre és a pontos specifikáció közlésére csak később kerülhet sor. Az új alaplapok várhatóan augusztus folyamán áraszthatják el az üzletek polcait, így a hivatalos bejelentésre sem kell már sokat várni. Az újdonságok egyébként a B550-es sorozat alá, az A320-as megoldások helyére érkeznek, az azonban egyelőre nem derült ki, lesz-e előrelépés lapkakészlet szintjén a PCI Express 2.0-s támogatáshoz képest. Idővel ez is kiderül.

Az Intel pedig malware elleni védelemmel ruházza fel újabb processzorait, amellyel ezek sokkal biztonságosabbak lehetnek az eddigiektől. A Control-Flow Enforcement Technology-t együtt fejlesztették a Microsofttal, blokkolja a malwarek futtatását. (ipon.hu, hexus.net és fudzilla.com nyomán)

Magyar ember Magyar Szót érdemel