2026. május 20., szerda

Innovációk testközelből

Megnyílt a 68. Nemzetközi Technikai és Műszaki Vívmányok Vására Belgrádban – Fókuszban a mesterséges intelligencia és az EXPO 2027

A tudás, a kreativitás és a modern technológia legújabb vívmányainak ad otthont a főváros, ahol tegnap hivatalosan is megnyitotta kapuit a 68. Nemzetközi Technikai és Műszaki Vívmányok Vására. Prof. dr. Đuro Macut miniszterelnök a belgrádi rendezvény megnyitóján kiemelte: rendkívül fontos, hogy a seregszemlén bemutatják a 2027-es szakosított világkiállítás, az EXPO 2027 potenciálját is, amely kiváló alkalom arra, hogy Szerbia a tudás, az innováció és a kreativitás országaként pozicionálja magát a világban.
A május 22-ig tartó, nagyszabású eseményen 31 ország mintegy 600 kiállítója vesz részt, a látogatók pedig 70 konkrét innovációval és technológiai újdonsággal ismerkedhetnek meg.

MINDENNAPJAINK RÉSZE
Macut a megnyitón elmondott beszédében hangsúlyozta, hogy a vásár a régió egyik legjelentősebb ilyen jellegű rendezvénye, az idei Technológia álarc nélkül szlogen pedig tökéletesen leírja a kort, amelyben élünk. Rámutatott, hogy a technológia ma már nem csupán a távoli jövő ígérete, hanem a mindennapi életünk, a gazdaságfejlesztés, az oktatás, az orvostudomány és az egész társadalom szerves része.
– Orvosként, professzorként és olyan emberként, aki egész életét a tudománynak szentelte, mélyen hiszem, hogy a tudás, a kutatás és az innováció jelenti egy ország legnagyobb erejét. Éppen ezért tölt el különös örömmel, hogy ma ennyi fiatalt, tudóst, induló vállalkozást, intézetet és üzletembert látok itt, akik/amelyek munkájukkal bizonyítják: Szerbia rendelkezik azzal a tudással és potenciállal, amellyel bekapcsolódhat a legmodernebb globális folyamatokba – fogalmazott a kormányfő.
A miniszterelnök büszkeségének adott hangot amiatt, hogy az állam folyamatosan invesztál a tudományos-technológiai parkok fejlesztésébe, a digitalizációba, a mesterséges intelligenciába, valamint a tudomány és a gazdaság összekapcsolásába, hiszen – szavai szerint – ezek képezik a jövőbeli fejlődés alapját.
– Különösen jelentős, hogy ezen a vásáron az EXPO 2027 adta lehetőségeket is bemutatják, amellyel országunkat a tudás és a kreativitás központjaként mutathatjuk meg a világnak. Köszönet mindazoknak, akik munkájukkal hozzájárulnak a hazai tudomány és technológia fejlődéséhez – mondta Macut, aki az ünnepélyes megnyitóceremóniát követően személyesen is körbejárta a kiállítók standjait.

ÖTLETEKBŐL VALÓSÁG
Marko Blažić, a Belgrádi Vásár felügyelőbizottságának elnöke kiemelte: ez a seregszemle a modern vásárközpont első számú rendezvénye. Céljuk, hogy az esemény ne pusztán az aktuális vívmányok áttekintése legyen, hanem az a hely, ahol a jövőbeli víziók ténylegesen meg is valósulnak.
– Vezető vállalatokat, mérnököket, kutatókat és döntéshozókat hoztunk össze azzal a céllal, hogy formálják a modern ipar és azon ágazatok fejlődési irányvonalait, amelyek már ma újraírják a munkáról, a termelésről és az életünkről alkotott képet. A digitalizáció, az automatizáció, a mesterséges intelligencia, a robotika, a fenntartható technológiák, az energiahatékonyság, illetve az ötletek és a gyakorlat, a tudomány és az ipar összekapcsolása olyan kezdeményezéseket indít el, amelyek globális trendeket teremtenek – részletezte Blažić.
Az ünnepélyes megnyitón jelen volt Bálint Béla tudományos, technológiai fejlesztési és innovációs miniszter is.

MULTIDISZCIPLINÁRIS RENDEZVÉNY
A Belgrádi Vásár 1A, 2., 3. és 3A csarnokaiban, továbbá a szabadtéri területen az ipari technológiák – a többi között a villamosenergia-ipar, az elektronika, a távközlés, a hajóépítés, a közlekedés, a légkondicionálás, a logisztika, valamint a professzionális és tudományos berendezések – legújabb vívmányait sorakoztatják fel. A seregszemlét multidiszciplináris fórumként álmodták meg, amelyben a tudás átadása, a kapcsolatépítés és az új projektek elindítása a fő cél, központi kérdésként kezelve a világ jövőbeli fejlődési irányait.
A négynapos program során a látogatók előadásokat és prezentációkat hallhatnak olyan aktuális témákban, mint a közelgő EXPO 2027 világkiállítás, a mesterséges intelligencia fejlesztése és alkalmazása. Testközelből ismerhetik meg a kutatóintézetek, a startupok és az innovatív cégek konkrét megoldásait. A rendezvény keretében több mint 20 panelbeszélgetést és tematikus szekciót tartanak 60-nál is több előadó részvételével, miközben 80 szervezet mintegy 120 innovatív kiállított tárgyat mutat be. A rendezvény idei partnerállama a boszniai Szerb Köztársaság.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Beta