Az információtechnológiával kapcsolatos fejlesztések egyre kisebb része foglalkozik a klasszikus számítástechnikával, a hangsúly a mesterséges intelligenciára és a tárgyak internetére helyeződik át.
Tudomány és technika
Arra elég kevés az esély, hogy teljesen gyár nélküli vállalattá váljon az Intel, arra azonban minden eddiginél több esély mutatkozik, hogy a processzorok gyártását kiszervezzék, legalábbis az elemzők így látják.
A fotószerkesztő technológiák negatív pszichológiai hatásaira figyelmeztetnek a kutatók: az ezzel operáló applikációk megváltoztatták a szépségnormát, ami rossz hatással lehet az egyének önbecsülésére és pszichológiai problémákat okozhat.
Közélet/Tudomány és technika
Négyen kapták megosztva a matematika Nobel-díjának is nevezett Fields-érmet
Caucher Birkar, Alessio Figalli, Peter Scholze és Akshay Venkatesh matematikusoknak ítélte oda a Nemzetközi Matematikai Unió a Fields-érmet, amelyet gyakran a matematika Nobel-díjának is neveznek.
Közélet/Tudomány és technika
Kína sikeresen fellőtt további két műholdat saját navigációs rendszerhez
A tájékoztatás szerint a navigációs rendszer két további eszközét a Hosszú Menetelés-3B típusú hordozórakétával lőtték fel a Szecsuan tartományban található Hszicsang műholdkilövő állomásról helyi idő szerint reggel 9 óra 48 perckor. A műholdak valamivel több mint három órával később álltak földkörüli pályára.
Csodálatos ősz várható új számítástechnikai eszközök megjelenése szempontjából, mindhárom fő processzor és grafikus kártyatervező cég részéről, akik, úgy tűnik az alkatrészek legerősebb változatait bocsátják piacra elsőként, majd jöhetnek a mind gyengébbek.

