2026. március 1., vasárnap

Koštunica is visszavonult

Vojislav Koštunica, a Szerbiai Demokrata Párt elnöke is úgy döntött, visszavonul a politikai életből. Visszavonhatatlan lemondását a szerda délutáni főbizottsági ülésen nyújtotta be.

Korábban megjelent hírek arról szóltak, hogy a párt vezetését, az RTV B92 értesülései szerint, Aleksandar Popovićra, a SZDP alelnökére bízza majd, aki a párt főbizottságának következő üléséig lenne megbízva e feladatkörrel.

Koštunica, aki 1992-ben alapította pártját, a legutóbbi választásokon elszenvedett veresége miatt döntött úgy, hogy lemond a párt vezetéséről és visszavonul a politikai életből. A Szerbiai Demokrata Párt a március 16-i rendkívüli parlamenti választásokon – megalakulása óta első alkalommal – nem jutott be a parlamentbe, a szavazatok 4,24 százalékát szerezte meg.

A Szerbia Egyesült Régióit eddig vezető Mlađan Dinkić már a választások éjszakáján bejelentette, hogy viszavonul a párt éléről, miután a SZER sem jutott be a parlamentbe. Hivatalosan kedden mondott le a SZER elnöki posztjáról. 

Magyar ember Magyar Szót érdemel