Sebestián Sosa, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Nyugat-Balkánért felelős regionális állandó képviselője a 33. Kopaoniki Üzleti Fórum megnyitóján kijelentette, hogy az IMF a szerbiai gazdasági növekedés gyorsulására számít, ami a teljes Nyugat-Balkán átlagos növekedését is emelheti, idén mintegy 3,2 százalékra.
– A gazdasági kilátások nem kimagaslóak, de összességében nem is kedvezőtlenek. A tavalyi növekedési ütem lassulását követően idén gyorsulásra számítunk, részben a Szerbiában prognosztizált élénkülésnek köszönhetően. A térség egészére vetítve átlagosan mintegy 3,2 százalékos bővülést várunk – fogalmazott Sosa a „Gazdasági kilátások a Nyugat-Balkánon: növekedési perspektívák bizonytalan környezetben” című panelbeszélgetésen.
Lev Ratnovszki, az IMF szerbiai állandó képviselője elmondta, hogy a 2025-re előrejelzett, két százalékos gazdasági növekedés a belső és külső kockázatok, illetve a globális és hazai bizonytalanságok következménye. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az idei és a jövő évi növekedés gyorsulására számítanak, elsősorban az állami beruházásoknak és az Expo idején realizálódó turisztikai bevételeknek köszönhetően, feltéve hogy rendeződik a Szerbiai Kőolajipari Vállalat helyzete.
– A közvetlen külföldi tőkebefektetések 2025-ben a 2024-es szinthez viszonyítva mintegy felére estek vissza, ugyanakkor a következő időszakban részleges élénkülésre számítunk – jelentette ki Ratnovszki.
Hangsúlyozta továbbá, hogy a jelenlegi makrogazdasági előrejelzések alapján Szerbia devizatartalékai stabil szinten maradhatnak.
Nyitókép: Pixabay



