(Fotó: Beta)
Vasárnap rendkívüli parlamenti választásokat tartanak Szerbiában. A polgárok 19 párt, koalíció és polgárok csoportjának listája közül választhatnak. A szavazásra jogosultaknak március 9-én éjfélig kellett megkapniuk az értesítést a választásokról. Az értesítőn a szavazóhely címét is feltüntették, valamint azt, hogy a polgár milyen sorszám alatt szerepel a választói névjegyzékben. Az idén valamivel több mint 6,7 millió polgár szavazhat. A szavazóhelyek ezúttal is reggel hét és este nyolc óra között lesznek majd nyitva. Az ország területén 8262 szavazóhelyen voksolhatnak a polgárok, Koszovóban pedig 90 szavazóhelyen. A választások folyamatát 556 hazai és 179 külföldi megfigyelő kíséri figyelemmel. A Központ a Szabad Választásokért és Demokráciáért (CeSID) 550 hazai megfigyelőt delegált, egy újvidéki, a fogyatékkal élők érdekeit képviselő civil szervezet pedig hatot.
Ladóczki Gyulát, a Köztársasági Választási Bizottság (RIK) tagját a voksoláshoz kapcsolódó részletekről kérdeztük. Elmondta, hogy ha valaki esetleg nem kapta meg az értesítést a szavazásról, minden további nélkül elmehet szavazni, és mint mindenki másnak vagy érvényes személyi igazolványát, vagy útlevelét, vagy vezetői engedélyét kell magával vinnie igazolás céljából. Ennek a személynek azon a szavazóhelyen kell megjelennie, ahol egyébként is szavaz. Itt az illetékesek ellenőrzik, hogy adott személy neve szerepel-e a választói névjegyzék kivonatában, és ha igen, akkor szavazhat. A szavazóhelyek címei kevés esetben változtak meg, de ha az a polgár, aki nem kapta meg az értesítést, nem biztos benne, hogy hol kellene voksolnia, akkor telefonon a Köztársasági Választási Bizottságot hívhatja, ott pedig megkapja a községi, városi koordinátorok, munkacsoportok telefonszámát, azok pedig tovább segítenek a probléma megoldásában.
Abban az esetben, ha a szavazóhelyen a polgárra megpróbálnak nyomást gyakorolni, hogy kinek adja a voksát, akkor az adott személynek a RIK-hez kell fordulnia írásban, ez a panasztevés hivatalos módja, de a helyszínen a szavazatszedő bizottság elnökének is bejelentheti az esetet, magyarázta Ladóczki.



