2024. május 9., csütörtök

Németországi versenyre lehet jelentkezni

A szerbiai tudományügyi minisztérium felhívása egyetemisták, doktoranduszok részére

Idén július 20. és 26. között rendezik meg darmstadti nemzetközi innovációs versenyt. A Tudományügyi-, Technológiai Fejlesztési- és Innovációs Minisztérium arra kéri az érdeklődő szakfőiskolásokat, egyetemistákat és doktoranduszokat, hogy jelentkezzenek a megmérettetésre és képviseljék Szerbiát.

A rendezvény szervezője a Merck tudományos és technológiai vállalat. Minden olyan kar hallgatói és doktoranduszai jogosultak részt venni a versenyen, amelyek a kémia, fizika, orvostudomány, biológia, biotechnológia, bioinformatika, informatika, biokémia, gyógyszerészet vagy a mérnöki területek valamelyikével foglalkoznak. A hallgatók jelentkezését január 31-éig várják – áll a minisztérium közleményében.

– A rendezvény kivételes lehetőséget jelent a fiatal szerbiai kutatók számára, hiszen nemzetközi környezetben gazdagíthatják tudásukat, tapasztalatokat és ötleteket cserélhetnek más tehetséges fiatalokkal. Jó lehetőség arra is, hogy készségeiket és kutatómunkájukat egy intenzív programon keresztül fejlesszék, amely lehetővé teszi a vállalkozói szellem kibontakozását és a tudományos együttműködést – mondta Jelena Begović tudományügyi és technológiai fejlesztésügyi miniszter, aki kiemelte, hogy a verseny egyedülálló platformot biztosít, ahol a különböző területekről érkező résztvevők lehetőséget kapnak arra, hogy olyan kihívásokkal teli témákkal foglalkozzanak, mint az immunonkológia, a digitalizáció és az új terápiák felkutatása, ezáltal pedig értékes tapasztalatokat szerezhetnek, ami hozzájárul szakmai fejlődésükhöz. Hozzátette, hogy a nyári tábor és maga a verseny intenzív munkája révén a fiatal tudósok tökéletesíthetik projektjeiket, ötleteiket, illetve felkészíthetik őket a potenciális piaci megvalósításra is.

– Ez a kezdeményezés lehetőséget teremt arra, hogy a fiatal kutatók európai tapasztalattal rendelkező kollégákkal együttműködve érvényesüljenek, valamint állandó szakmai kapcsolatokat építsenek ki, amelyek hozzájárulnak pályafutásuk további fejlődéséhez – hangsúlyozta Marjana Brkić, a Tudományfejlesztési Központ igazgatója.

 A Merck cég délkelet-európai igazgatója, Ina Bulat elmondta, hogy a tavalyi versenyen Szerbiának három képviselője volt.

– A rendezvényen megszerzett értékes tapasztalatok rendkívül fontosak minden fiatal kutató számára a további kutatásokhoz, valamint a karrier- és személyes fejlődéshez. A Merck cég elkötelezett a tudomány iránt, és szeretnénk minden erőforrásunkat közelebb hozni a fiatal szerbiai kutatókhoz, ezért minden fiatalt arra biztatunk, hogy jelentkezzen – tette hozzá.

A verseny győztes csapatát az elnyert kupa mellett 20 000 euróval jutalmazzák. A legjobban teljesítő résztvevők pedig a Merck cégnél kaphatnak állandó állást.