2024. május 10., péntek

A fiatalok elégedettsége a jövő alapja

Szerbia jelentős összegeket fordít a diákotthonok kapacitásainak bővítésére, 10 év alatt 30 millió eurót költött az intézmények felújítására

Délkelet-Európa diákotthonainak és kollégiumaninak nemzetközi tanácskozását tartották meg a napokban Belgrádban a köztársasági képviselőház épületében. A háromnapos eseményen több mint 40 diákotthon és kollégium képviselője mutatkozott be Szerbiából, Észak-Macedóniából, Montenegróból, Bosznia-Hercegovinából, Magyarországról és Ausztriából. A tanácskozás célja az ismerkedés, a kapcsolatfelvétel és azoknak a kihívásoknak a feltárása, amivel a diákotthonoknak a munkájuk során szembesülniük kell. Ez a találkozó alkalmat adott a tapasztalatcserére és az együttműködésre is.

Vladimir Orlić, a parlament elnöke, miután köszöntötte a jelenlevőket, kiemelte, hogy a képviselőház mindig is fontosnak tartotta a fiatalok életkörülményeiről való tanácskozásokat és a fiatalokkal való együttműködést, hiszen a fiatalok elégedettsége, sikeressége határozza meg társadalmunk alapját. Kitért arra is, hogy a tanulási körülmények is nagyon fontosak, így az állam az elmúlt években 15 diákotthont újított fel, illetve fejlesztette a tanulási körülményeket. Erre az állami költségvetésből megközelítőleg 30 millió eurót fordított. Szerbia stratégiai célja továbbra is az oktatási infrastrukturális beruházás, az oktatás fejlesztése, de a diákhitel és az ösztöndíjak továbbra is fontosak az állam számára.

Branko Ružić oktatási miniszter, folytatva Orlić gondolatait, rámutatott, hogy az említett beruházással az oktatási minisztérium tíz év alatt mintegy 3100 hellyel bővítette a diákotthonok kapacitásait. Így 9 diákotthonban: Svilajnacon, Trstenikben, Kragujevacon, Čačakon, Šabacon, Leskovacon, Požarevacon és két belgrádi otthonban összesen 1867 fővel nőtt a kapacitás, míg 6 egyetemi diákotthonban: Szabadkán, Kragujevacon, Čačakon, Užicén, Palicson és Belgrádban 1215 fővel bővítették a férőhelyeket. Mint azt a miniszter bejelentette, a következő időszakban több nagy horderejű infrastrukturális befektetésekre lehet számítani: Újbelgrádban például 1200-zal, Nišben további 400-zal növelik a diákotthonok kapacitását.

Mint arról a Pannon RTV beszámolt, Snejder-Sára Ildikó, az újvidéki Európa Kollégium igazgatója kiemelte, a többi intézményhez hasonlóan fontos szerepük van a fiatalok itthon maradásában, a tanulmányok itthon történő folytatásában. Kiemelte: azt kell figyelnünk és arra kell összpontosítani, hogyan tudunk mi ahhoz hozzájárulni, hogy valóban a fiatalok otthon folytassák a felsőoktatási tanulmányaikat.

Angyalné Kovács Anikó, a mórahalmi Tóth János Szakképző Iskola és Szilágyi Mihály Kollégium igazgatója a Pannonnak nyilatkozva elmondta, a tanácskozáson elhangzottak alapján a nevelési hozzáadott értékben vannak eltérések, amiből nagyon sokat lehet tanulni egymástól.