– Nevének és megalapítása történelmi pillanatának megfelelően, közvetlenül a második világháború után, a román Libertatea elindította a szabadság médiaszférában bejárható útját, terjesztve az igazságosság és a valóság szavait, egyúttal hozzájárulva kulturális sokszínűségünk további erősítéséhez, mely országunk és társadalmunk különleges értéke és egyik legnagyobb kincse – fogalmazott tegnap Maja Gojković tartományi kormányfő, aki beszédet mondott a Libertatea, a Szerbiában megjelenő román nyelvű hetilap és kiadóház létrejöttének 80. évfordulóján.
Hozzátette, hogy a számos nemzetiség, nyelveik, kultúrájuk, hagyományaik és szokásaik összefonódása teszi Vajdaságot világszerte felismerhetővé. Maja Gojković kiemelte ennek a nyomtatott sajtóterméknek a jelentőségét mint a szakmai következetesség, becsületesség és felbecsülhetetlen hozzájárulás ragyogó példáját egy nemzeti közösség nyelvének, hagyományának és önazonosságának megőrzéséhez.
Hangsúlyozta, hogy Szerbia és a tartományi kormány is támogatja és nagyra becsüli az újságírás alapvető értékeinek és a nemzeti kisebbségek nyelvén működő sajtóorgánumok munkájának megőrzését.
– Jól tudjuk, hogy ez a támogatás erős ösztönzés tartományunk valamennyi polgárának életszínvonala javításához, és hozzájárulás az egész társadalom további demokratikus fejlődéséhez, ami különösen fontos egy olyan soknemzetiségű környezetben, amilyen Vajdaság – mondta a kormányfő, s emlékeztetett arra, hogy Szerbia tiszteletben tartja a legmagasabb követelményeket a nemzeti kisebbségek jogait illetően, úgy ápolja azokat, mint a soknemzetiségű és toleráns társadalom alapvető értékeit.
Gojković kiemelte, a Libertatea nemcsak sajtóintézmény, hanem egy közösség hangja és híd az emberek és nemzetiségek között, hangsúlyozta, hogy a hidak – mind a valóságban, mind jelképesen – elengedhetetlenek az egyének és társadalmak összekapcsolásához.
A Libertatea Pancsován jelenik meg. 1945-ben alapították.

Nyitókép: Tartományi kormány