2024. május 10., péntek

„Várjuk az egészségügyi dolgozók kötelező oltásáról szóló döntést"

– A köztársasági szakértői tanácsnak kell meghoznia az egészségügyi dolgozókra vonatkozó kötelező érvényű koronavírus elleni oltást – jelentette ki Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter, írja a B92 hírportál.

A miniszter egyezik ezzel a javaslattal és hozzátette, hogy idáig az országban több mint 170 előzetes bejelentkezés nélküli oltópontot nyitottak meg. Reményét fejezte ki, hogy április végéig a koronavírus ellen további fél millió polgárt oltanak be.

– Szeretnénk minél több védőoltást biztosítani ezeken az oltópontokon, mindig lesz egy, vagy kettő, de a feltételektől függően igyekezni fogunk, hogy három, vagy négy fajta vakcina is elérhető legyen – mondta Lončar a Pink televíziónak nyilatkozva.

Megismételte, hogy egyezik a szakemberek véleményével, miszerint az egészségügyi dolgozók számára kötelezővé kell tenni a védőoltást, hozzátéve, hogy nem logikus az, ha egy orvos vagy egészségügyi nővér azt mondja, hogy koronavírusos, amikor felvehetik az oltást.

– Úgy gondolom, hogy a szakmai tanács, amelynek tagjai a legeminensebb szakemberek, fog döntést hozni. Mindig a szakma mellett fogok állni, hogy életeket mentsek és harcolni fogok azok ellen, akik felvették a védőoltást, de ennek ellenére hazugságokat és pánikot terjesztenek a vakcinákról – hangsúlyozta ki Lončar.

Elmondása szerint a cél az, hogy az ország legtávolabbi pontjaiba is eljussanak a koronavírus elleni védőoltások. Szavai szerint a folyamatot már számos községben végzik Novi Pazar és Niš környékén is, és meggyőződése, hogy egyre nagyobb lesz az érdeklődés.

Elmondta azt is, hogy a beoltott polgárok valószínűleg előnyt fognak élvezni a kávézókba, szórakozóhelyekre, stadionokba, színházakba és mozikba való belépéskor.