Palermo, augusztus 16. – Kisebb földrengéssorozat rázta meg szombaton a szicíliai Etna északi lejtőjét, a rengések következtében pedig több helyen repedések keletkeztek a talajon és az utak burkolatán. Sérültekről nem érkezett jelentés.
A legerősebb, 3,9-es magnitúdójú földrengést helyi idő szerint 12.24-kor regisztrálták a Piano Provenzana térségében. Az Olasz Nemzeti Geofizikai és Vulkanológiai Intézet (INGV) adatai szerint a rengés epicentruma Linguaglosa településtől mintegy hét kilométerre nyugatra, mindössze egy kilométeres mélységben volt. A sekély fészek miatt a földmozgást a környék több településén is érezték.
A rengés után megrepedt az aszfalt a Mareneve regionális úton, miközben a Pernicana-törésvonal környékén a talajon is jól látható hasadékok alakultak ki. A helyszínre a polgári védelem, erdészeti őrök és karabinieri egységek vonultak ki. A hatóságok a turisták gyors evakuálását, valamint több helyi út teljes lezárását rendelték el.
Az INGV a főrengést követően további három kisebb földmozgást is rögzített ugyanazon a területen: 12.40-kor 1,4-es, majd 12.45-kor és 12.49-kor egyaránt 1,1-es magnitúdójú rengéseket észleltek. Mindegyik körülbelül egy kilométeres mélységben történt.
A földrengések az Etna fokozott vulkáni aktivitásának időszakában történtek. A vulkán az elmúlt napokban ismét erőteljes működést mutatott, ami a közeli Catania repülőterének működését is korlátozta a levegőbe jutó vulkáni hamu miatt.
Nyitókép: Pixabay.com



