Miért nincs több ilyen pillanat az életünkben? – csupán ez a kérdés tör elő a természet csendjétől teljesen kitisztult elmémből a Holt-Tisza túloldalán egy SUP-on ülve, miközben a parton pihenő gémeket szemlélem. Hétköznap van. A nyaralók tulajdonosai jó eséllyel dolgoznak, vagy csak érdekesebb, fontosabb teendőt találtak a pihenésnél. Mintha egy lélek sem lenne a környéken. A víz is szelíd arcát mutatja. A szellő finoman fújdogál, éppen csak megfodrozva a Tisza felszínét. A hullámok tovalökdösnek az engem gyanakvóan szemlélő madarak elől. Azon kapom magam, hogy mosolygok. Egyszerűen csak jól érzem magam. Megérkeztem. Jelen vagyok, végre. Miért gondolom, hogy kevés ilyen pillanat adatik meg többségünk életében? Való igaz: a víz gyakran mutatja hasonló arcát, és hétköznaponként máskor is ki lehet fogni hasonlóan csendes napot. A gémek is általában ugyanúgy pihennek a nád tövében, a hét minden napján. A természet ritkán fukarkodik velünk. Mi hiányzik hát akkor? A mi fogékonyságunk. Egyszerűen képtelenek vagyunk átélni a jelen esszenciáját.
A Földön ma milliók, talán milliárdok élnek neonfényben, kijelzők között, menetrendek, hangjelzések és mesterséges ritmusok szorításában, amelyekből nem lehet csak úgy kiszállni. Hiába vonulunk el, gyakran velünk maradnak az el nem végzett feladatok, a teendők, a határidők. Joggal van ráadásul olyan érzésünk, mintha minden az ellen dolgozna, hogy ne is tudjunk jelen lenni. Felgyorsult a világunk. Mobiltelefon a zsebünkben. Bárhol utolérhet bennünket a munka, értesülhetünk hírekről vagy mások életéről. Közben mindenhol azt tolják az arcunkba, hogy vásároljunk, költsünk minél több pénzt. Mi pedig nem akarunk lemaradni. A gyors elérhetőség impulzív vásárlásra ösztönöz bennünket. A marketing felértékeli a szerzés élményét, és utána devalválja a tárgy jutalmazó hatását. Így folyamatosan költünk, és olyan dolgokért vállaljuk túl magunkat, amelyekre igazából semmi szükségünk nem lenne. Mindig vágyunk, várunk valamire. Hogy megoldódjon egy bizonyos problémánk, hogy összejöjjön a pénz a házra, hogy kifizessük a hitelt, hogy a kiszemeltünk észrevegyen bennünket. „Akkor majd boldog leszek, ha…” – mondjuk oly sokszor. Még csak ez, még csak az… És addig mi van? Észrevétlen túlélő üzemmódba kapcsolunk. Kívánságtól kívánságig. Így telik el az életünk. Az általunk vélt szebb jövő üldözésével pont azokat a pillanatokat vagyunk képtelenek megélni, amelyek értelmet adnak életünknek. Amelyek szebbé teszik a jelenünket. A múltat vagy a kecsegtető jövőt pásztázva saját fantáziavilágunk rabjává válunk, közben a jelenünk elfeledett múlttá válik. Ahogy a Kung Fu Panda című rajzfilmben elhangzik: „Túlságosan leköt, hogy mi volt és mi lesz. Van egy mondás. A tegnap már történelem, a holnap még rejtelem. De a ma: adomány! Becsüld a jelent, mert jót jelent!”
A várt megnyugvás szemléletváltás nélkül soha nem fog megérkezni. Amikor jön egy újabb lépcsőfok az életünkben, érdemes vissza is tekinteni. Hogy mekkora utat hagytunk magunk mögött.. A világ minden hagyománya és spirituális tanítása beszél a hála fontosságáról. Nem véletlenül. A hála pozitív érzelem, megelégedettségre való beállítottság, ami a testi és a lelki egészségre is pozitív hatással van. A hála érzése az, ami szárnyat adhat a gondolatainknak. Felemel minket, és szebbé teszi életünket. A hála mindennapi gyakorlása szebbé, akár még hosszabbá is teheti életünk olykor rögösnek tűnő útját. A hála segít abban, hogy meg tudjuk élni és becsülni a jelent. És az jót jelent!
