2025. december 2., kedd

Felzárkózás a robotika területén

Humanoid robotok fejlesztésére jön létre kutatócsoport a HUN-REN SZTAKI-ban

Humanoid robotikára fókuszáló kutatócsoport kezdi meg munkáját a HUN-REN Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben (SZTAKI), a járműipari és a gyártáshoz kapcsolódó kompetenciákra, valamint a mesterséges intelligencia és az autonóm rendszerek terén szerzett tapasztalatokra építve – jelentette be Palkovics László, a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos hétfőn Budapesten.

A kormánybiztos a kutatóintézetben tartott sajtótájékoztatón kiemelte, Magyarország képes kiszolgálni a robotika globális felfutását. Megjegyezte: az előrejelzések szerint a humanoid robotok piaca robbanásszerű növekedés előtt áll, amelyben hazánk is szerepet kíván vállalni. A kormány úgy döntött, hogy Magyarországon olyan gazdasági környezet kialakítását kezdeményezi, amelyben az ember környezetében élő, humanoid és a négylábú robotokat lehet fejleszteni, gyártani, és ehhez biztosítaná a tesztkörnyezetet is – fogalmazott Palkovics László, aki szerint a HUN-REN SZTAKI „Magyarország első számú kutatóhelye és a legmeghatározóbb kutatóintézete”.

Palkovics László emlékeztetett: Magyarország GDP-arányosan Csehország és Ausztria szintjén költ az autóipari kutatás-fejlesztésre. A magyar autóipar világszinten is kiemelkedő helyen áll, az autóval kapcsolatos kutatás-fejlesztés terén szerzett tapasztalatok pedig jól kamatoztathatóak a robotika terén is. Ez indokolja a kormány célját – részletezte a kormánybiztos.

„A Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratóriumunkban eddig is kiemelten foglalkoztunk autonóm ipari robotikával és kollaboratív robotokkal. Legutóbbi, immár öt országban működő robotos mérési megoldásunk idén az Akadémiai Szabadalmi Nívódíjat is elnyerte. Az új kutatócsoport megalakulása logikus lépés, amely a meglévő tudásbázisunkat – és olyan eszközeinket, mint a Unitree humanoid robot vagy a Boston Dynamics robotkutyák – állítja új kihívások elé" – tette hozzá Monostori László, a HUN-REN SZTAKI főigazgatója, és rámutatott, hogy a humanoid robotika az a terület, amelyen az ipari robotika, az autonóm rendszerek, a rendszer- és irányításelmélet, illetve a mesterséges intelligencia és az ehhez tartozó környezetérzékelés terén szerzett tapasztalatokat egyesítve kamatoztathatják.

A humanoid robotika a gépészet, az informatika és az irányításelmélet csúcstalálkozása. A SZTAKI-ban az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium (ARNL) keretében felhalmozott tudás teszi lehetővé, hogy ne csak a robotok mozgását, hanem azok környezetérzékelését és autonóm döntéshozatalát is világszínvonalon kutassuk – emelte ki Bokor József, a HUN-REN SZTAKI tudományos főigazgatója.

Bokor József hozzátette: a cél az, hogy ezek az eszközök a jövőben ne csak szigorúan kontrollált ipari környezetben, hanem az emberekkel együttműködve, valós, változó körülmények között is biztonságosan és hatékonyan végezzék feladatukat.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: MTI